A 6. helyen

zárta az előző élvonalbeli szezont a Miskolci Vénusz NB I.-es női futsalcsapata, amely története során már volt bajnok is, mégpedig 2012-ben. A lányok egyelőre a pihenőidejüket töltik, azonban már nem sokáig, ugyanis jövő hétfőtől tervezik a munkakezdést. Az előző évadban György Gábor volt a gárda vezetőedzője, hogy mindebben van, lehet-e változás, arról Juhász Viktor elnököt kérdeztük.

A nagypálya is belejátszik
– Nem lesz változás, marad a kispadon György Gábor, akinek a munkájával, a szakmai elképzeléseivel maximálisan elégedett vagyok – közölte a klubirányító, aki néhány szót ejtett a 2018/2019-es évadról is. – Nagyon fiatal csapattal vágtunk neki a bajnokságnak, ráadásul a játékosok közül nem mindenki tudta vállalni a munkát a teljes évben. Ezért több alkalommal hiányosan álltunk ki, amiben szerepet játszottak sérülések is. Viszont a végső célt, a bennmaradást elértük.

Milyen igazolások, távozók, érkezők lehetnek? – erre is kíváncsiak voltunk.

– Éppen abban a fázisban vagyunk, hogy próbáljuk összerakni a keretünket úgy, hogy a vezetőedzőnknek megfelelő játékosállomány álljon a rendelkezésére. Úgy tervezzük, hogy 12 fő alkotja majd a felnőttcsapatot – mondta lapunknak Juhász Viktor. – Az is belejátszik abba, hogy valakire számíthatunk-e vagy nem, hogy szándékozik-e pályafutását esetleg nagypályán folytatni. Miután a következő pontvadászatban is fiatal csapatunk lesz, az elsődleges cél újból az, hogy hosszabbítsuk meg NB I.-es tagságunkat. Amennyiben minden igazolásunk jól sikerül, mindenkivel meg tudunk állapodni, akkor akár ettől egy kissé merészebb célt is kitűzhetünk a lányok elé. Nagyon fontos, hogy a fiatalok tanuljanak, fejlődjenek, dolgozzanak, álljanak maximális erőbedobással a munkába, hiszen a női labdarúgásban van lehetőségük a továbblépésre.

Két bajnoki cím
A Vénusz immár második évét tudta le az NB I.-es dél-borsodi klub, a Mezőkövesd Zsóry FC partnereként, amelynek három korosztályban (U14, U16, U19) biztosítja a női csapatot.

– Mindenképpen hasznos ez az együttműködés, a kövesdi klub vezetőivel, irányítóival teljesen korrekt a kapcsolatunk – árulta el a Vénusz elnöke. – Igazából az elért eredményekre sem panaszkodhatunk: az Észak-keleti csoportban az U14-esek negyedikek lettek az előző bajnokságban, az U16-osok megnyerték szintén ezt a csoportot, hasonlóképpen szerepeltek az U19-esek, ők biztosan, 6 pont előnnyel szerezték meg az aranyérmet.

Juhász Viktor elárulta azt is, hogy miként az előző években, úgy ezúttal is lesz egy közös nyaralás, augusztus 5-én egy hétre Görögországba utazik a csapat, ahol a pihenés mellett azért lesznek „laza” tréningek is. „Ez megszokott nálunk, csak azt sajnáljuk egy kicsit, hogy a keret fele egyéb elfoglaltsága miatt nem tud velünk jönni.”

 

Az edző szavai
A Miskolci Vénusz trénere, György Gábor az alábbiakat mondta lapunknak: „a jövő hetet még egyfajta rávezető hétnek tervezzük, a sportcsarnokban. Lesznek állóképesség-javító gyakorlatok a labdás feladatok mellett, de előbbiben sem szeretnénk nélkülözni a labdát, elvégre egy futballcsapat vagyunk. Ebben a pillanatban nem tudjuk, hogy fog kinézni a keretünk, a pontos létszámot; ez azért alapvetően befolyásolja majd a lehetőségeinket. Akárhogyan is alakul, szeretnénk egy, az előzőnél feszültségmentesebb szezont. A múlt évad számomra is tanulóév volt, mint női csapat edzője sok tapasztalatot gyűjtöttem. A kívülállók is biztosan látják, hogy a női labdarúgás fejlődik, ami a futsalra is igaz.”

északmagyar infó