Pataky szerint tízmillió

embernek kellene lerohannia az 51-es körzetet

 

Már bőven átlépte az egymilliót azoknak a száma, akik csatlakoztak egy bizonyos Facebook-eseményhez, ami a nevadai 51-es körzet lerohanására toboroz embereket. Azóta az amerikai fegyveres erők nyilatkozatot is kiadtak,  amely szerint nem jó ötlet a kiképzőbázis területére betenni a lábakat, mert bárkit lelőhetnek, aki illetéktelenül tartózkodik ott.

Az esemény egyébként azért jött létre, mert az emberek meg akarják tudni, valóban idegeneket rejteget-e az amerikai kormány saját légierejének teszt- és kiképzőbázisán.

Az ufók nagy magyar barátja, Pataky Attila abszolút egyetért a tervvel, szerinte még kellene csatlakozni ehhez vagy tízmillióan, és úgy körbeállni, majd elmondani: a mi vérünkből, verejtékünkből, a mi adónkból felépítettétek ezt,

“Hadd tudjuk már meg, mi a lószar folyik bent. De úgy, hogy most, nem pedig később”


– jelentette ki a frontember a 24.hu-nak. 

„Ezt nem is nevezném támadásnak, mert pusztán információt szeretnének ezek az emberek, hogy megtudjanak valamit a sorsukról. Arról is jó lenne tudni valamit, hogy milyen okból csíkozzák folyamatosan a világ egyes részein és persze Magyarország felett is az eget a chemtrail-repülőgépekkel. Ez nem légijárat, tök hülyeség az a sok magyarázat, amivel próbálják elfedni.

A legelvarázsoltabb helyeken is ott vannak, ahol repülőnek se kellene járnia.”

Pataky egyébként nem tervezi, hogy csatlakozzon az eseményhez:

„Most az EDDA-turnéra koncentrálok, amúgy is a magam útját járom. Így is elképesztő mennyiségű információ van a fejemben, az agyamban, a birtokomban, ami a valósághoz képest futurisztikusnak tűnik”


– tudatta a zenész, aki szerint ő maga az idén 65 ezer éves.

168ora.hu