B. Jenő még 2018
. december 21-én jelentette be a Kalocsai Járási Hivatalnál, hogy vezetői engedélyét korábban elveszítette, ezért kérelmezte annak pótlását. A hatósági eljárás során azonban kiderült, hogy
EGY HÓNAPPAL KORÁBBAN A JOGOSÍTVÁNYÁT – ITTAS VEZETÉS MIATT – NÉMETORSZÁGBAN BEVONTÁK, ÉS OTT A VEZETÉSTŐL IS ELTILTOTTÁK.
A járási hivatal az ügyben feljelentést tett, ami alapján nyomozás indult.
A rendőrségi eljárás során bizonyossá vált, hogy az 54 éves kalocsai férfi valótlan tartalmú bejelentést tett, ezért őt gyanúsítottként hallgatták ki hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, írja a rendőrség. Az ügy már az ügyészségen.
Jenő trükkje nem jött be.