A miskolci Bortanyán. Bruttó 153 millió forintból, titkos kampányközpont?

Fideszes forrásaink (de

hivatalosan nem erősített hírek szerint) a Bortanyán lesznek a kampánnyal kapcsolatos bizalmas megbeszélések ezentúl.

 Kampánystáb:

operatív törzs
Zárug Péter Farkas kampányfőnök
Nagy Réka kampánystáb igazgató
Kovács Zsolt mozgósítási igazgató
Kovács Gajdács János online kampányosztag vezető
Pállfy Kinga pénzügyi vezető
Bakonyi Zoltán online kampányosztag operatív igazgató
Stöckert Dávid közvéleménykutatási igazgató

külsős tagok
Papp-Váry Árpád
Molnár Péter
Dr. Kovács László

 

ÚJJÁSZÜLETETT A MISKOLCI BORTANYA

bortanya miniA Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén található vendéglátóhely a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt részeként újult meg, bruttó 153 millió forintból. Az épületben kialakítottak egy földszinti látogató központot is.

A megújult Bortanya különleges helyszínen található, hiszen szinte Miskolc belvárosában, az Avas-hegy oldalában várja a vendégeket. A területen több mint nyolcszáz pince és borház található, nem egy többszáz éves. A Bortanyát a hozzá tartozó pincerendszerrel 2015-ben vásárolta meg a miskolci önkormányzata azzal a céllal, hogy az avasi borkultúra bemutatására alkalmas turisztikai központot hozzon létre.

A Bortanya felújításához szükséges forrást a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projektből biztosította a város. Az épületben kialakítottak egy földszinti látogató központot, amely konferenciákon kívül rendezvények, valamint kiállítások helyszíne is lehet.

bortanya 01

Kriza Ákos polgármester a megnyitón

Kiépítettek egy úgynevezett befejező konyhát is, amely a bor és gasztronómia élvezetéhez biztosít megfelelő kiszolgáló helyiséget. A látogatókat hangulatos fogadótér várja. A mindig is borozóként üzemelő épületrésznek visszaadták eredeti funkcióját, az egyes számú pinceágban pedig kiállítást rendeztek be, amely az avasi borkultúra tárgyi, írásos és fotódokumentációs, interaktív megismerésére biztosít lehetőséget.

 

 

Az étterem adataiAdatok pontosítása >>

Nyitva tartás:
nem ismert
 
Hely jellege:
nem ismert
 
Konyha jellege:
nem ismert
 
Specialitás:
nem ismert
 
Menü nyelve:
magyar
 
Szolgáltatások:
nem ismert
 
Főétel:
Kb. ár nem ismert
 
Kártyák, utalványok:
nem ismert
 
Csapolt sörök:
nem ismert