„Budapesten ebben az időszakban akár harminc százalékkal is nőhet a kereslet, Miskolcon azonban kevésbé jellemző a nagymértékű növekedés. Bár a helyi egyetemváros többezres hallgatói létszámmal bír, ezek nagy része a kollégiumokban talál otthonra. Sok bejáró is akad az új diákok között, így csak egy kisebb réteg keres albérletet ilyenkor” – világosított fel minket a témában Demeter Tibor, a Demeter Ingatlanközpont ügyvezetője.

Azt is megtudhattuk, hogy melyek számítanak frekventált részeknek az albérletet kereső diákok szemszögéből.

„Legtöbben úgy keresnek kiadó lakást, hogy az ingatlan legfeljebb néhány megállóra legyen az egyetemtől. Népszerű célpont az Avas, a Vörösmarty lakótelep, a Népkert és a Király utca. Az, hogy tégla- vagy panellakásról, esetleg házrészről van szó, már szinte mindegy. Az azonban gyakran szempont, hogy megfelelően legyen bútorozva a szóban forgó lakás. Az olyan albérletek kelendőek, amikben van legalább mikró, mosógép és hűtőszekrény” – osztotta meg tapasztalatait Demeter Tibor. boon.hu