Kriza Ákos személyében
hivatalosan is megválasztotta polgármesterjelöltjét július elején, a Fidesz-KDNP bemutatta 19 képviselőjelöltet is. A pártszövetség egységben állított polgármesterjelöltet és egységben állított minden körzetben képviselőjelölteket. A jelöltek közösségében a többéves tapasztalat és a fiatalos lendület ötvöződik. „A programunk kész, a csapat kész, hogy kiszámítható, biztonságos, és tovább fejlődő Miskolcot építsünk”, emelte ki a Kriza Ákos. Hozzátette, csak csapatban lehet dolgozni. Elengedhetetlen, hogy egy városvezető mellett olyan többségi testület dolgozzon, amellyel közösen tudja a város ügyeit végigvinni. – Nekünk tehát megvan a polgármester-jelöltünk, már most bemutattuk az önkormányzati képviselőjelöltjeinket, van programunk, és világos jövőképpel állunk a miskolciak elé – hangoztatta a polgármester.
Ezzel szemben a balliberális oldalon már Veres Pál polgármester-jelölti bejelentésekor zavar támadt. Hivatalosan egyetlen ellenzéki párt sem vállalja fel, hogy őt támogatják az őszi önkormányzati választáson. Veres – állítása szerint – a Szinva Városáért Egyesület felkérését elfogadva, független, civil kihívója lesz Kriza Ákosnak. Mint mondja, az elmúlt években szinte valamennyi politikai irányból megkeresték, de mindenkinek világossá tette, hogy őt nem érdekli a pártpolitika. Hangsúlyozza azt is, hogy az egyesülettel „nem a pártoknak szeretnénk megfelelni, hanem a város közösségének”, és hogy nem vállalja, hogy pártjelölt legyen. Nem csak a pártoktól és politikai szervezetektől titulálja függetlennek magát, de úgy tűnik, csapat sincs mögötte. Nincsenek mellette csapattagok, sem képviselőjelöltek, így azt sem tudjuk, kikkel együtt vagy milyen csapattal képzeli el Miskolc irányítását.