Igazából van egy
íratlan, szóbeli egyezségünk. Azaz csak volt a miskolci újságírók körében. Úgy tartottuk etikusnak, hogy legalább egymást, kollégákat nem tűzzük tollhegyre. Nem csesztetjük a helybéli médiumot. Emlékezetem szerint ez az Észak és a Déli Hírlap között törvénynek számított. Majd jöttek a mindenre kapható ingyenes bedobós újságok tollnokai, akik diktafonként működnek.
Esküszöm, hogy még haragudni se vagyok képek rájuk. Család van, gyerekek és valamiből élni kell. Háborog a lelkiismeretük, ha van, de valamiből meg kell élni. Ha egyszer nem képesek arra a szintre jutniuk, hogy gondolataikat ne ingyen osszák, ne csak közpénzből, a befizetett adónkból vagy állami reklámból éljenek megérdemlik majd a bűnbocsánatot.
Tudni kell, hogy dr. Hevesi Attila, a Tanító, osztályfőnököm volt. Úgy csaknem egy félévszázada. Mi sem természetesebb, hogy leközlöm a levelét, amelyet másként aligha publikálnak azok, akiknek címezték. Nem is értem miért.
Kérek, Mindenkit osszátok meg ezeket a sorokat!