„Elhatároztuk a feleségemmel, hogy kicsit átalakítjuk a lakást. Amúgy is ráfért már a festés – mondja András. – Összegyűjtöttünk némi pénzt hozzá, kalkuláltunk, hogy mennyibe is kerül az anyag, meg a kőművesmunka és a festés. Elkezdtünk keres­gélni mesterembert, de heteken át nem tudtunk egyikkel sem zöld ágra vergődni, mert nyárra már le vannak kötve. Vagy nagyon drágán jönnének csak, vagy azt javasolják, hogy halasszuk őszre az átalakítást. Patthelyzet. Talán jobb lett volna, ha kőművesnek tanulok, akkor megcsinálnám magamnak…”

Egy építőipari kisvállalkozó mondta nem éppen jó kedvvel, hogy vállalna ő munkát, de ő maga sem talál megbízható és jó kőművest, festőt, így kénytelen visszautasítani a megrendeléseket.

Boldogulnak
„Tudja, nem arról van szó, hogy a szakképző iskolák nem ontanák ki a kőműveseket, festőket, hanem az a baj, hogy a fiatalok közül, aki teheti, a gazdagabb, nagyobb fizetéssel kecsegtető nyugati megyékben vállal munkát. Fiatal még, nem kötik erős gyökerek ide, a jobb boldogulás reményében elmennek. Ha szorgalmasak, jól végzik a dolgukat, megbecsülik őket, nagyobb bért tudnak nekik adni. Ha nem költenek sokat, elvannak munkásszállón, akkor gyorsan összegyűjthetik a pénzmagot, amivel aztán saját lábra állhatnak” – mondja.

Akinek még több a sütnivalója, van némi nyelvtudása, az fogja magát, és elmegy külföldre dolgozni.

Gergő is fogta magát és külföldön kamatoztatta kőművesi tudását. „Kemény dolog, mert szinte látástól vakulásig dolgozunk idényben, de jól megfizetnek. A pénz egy részét hazaküldöm a családnak, a többit félreteszem, és ha hazajövök, abból lehet saját vállalkozásom”.

Szaniszló Bálint/ Északmagyar

balint.szaniszlo@eszak.hu