Miskolcon és még négy
másik városban, illetve két budapesti kerületben rajzolták át a választókerületeket az önkormányzati választásra. Az ellenzék úgy véli, hogy sok helyen az ő kárukra.
Kétszer is átrajzolták a miskolci körzeteket az utóbbi két önkormányzati választás előtt: mindig a baloldal járt rosszul. Miskolc lakossága a legutóbbi helyhatósági választás, azaz 2014 óta 160 ezer alá csökkent, ezért a korábbi 28 helyett immár csak 27 képviselő juthat be az önkormányzatba, tizenkilencen egyéniben, nyolcan pedig listáról. Az új körzetek kijelölése a jegyző dolga, de Alakszai Zoltánnak – aki korábban a fideszes polgármester, Kriza Ákos kabinetfőnöke volt – olyan érdekesen kanyargott e munka során a ceruzája, hogy az ellen még a bíróság is kifogást emelt, s az ellenzék panasza nyomán új eljárásra kötelezte a törvényesség őrét.
Külön kiemelték, hogy ha egy választókerület létszáma 5 százaléknál nagyobb mértékben eltér az átlagtól, annak okait nyomatékosan kell indokolni – márpedig ilyen körzetből öt is akadt az új miskolci térképen. A megszüntetett választókörzet pedig véletlenül sem egy fideszes képviselőé volt, hanem azé a szocialista Bartha Györgyé, aki az elmúlt huszonöt évben zsinórban mindig megnyerte a körzetét.
Miskolcon nem először fordul elő, hogy furcsán átszabják a körzethatárokat. A helyi önkormányzati képviselők megválasztásáról szóló törvény 2010-es módosításakor a testületek létszámának csökkentése érdekében is új választókerületeket és szavazóköröket kellett kijelölni, s ennek eleget téve az akkor szocialista vezetésű Miskolc jegyzője a korábbi 26 egyéni választókerület helyett 20 kijelöléséről döntött. A fideszesek azonban fellebbeztek a szerintük aránytalan felosztás ellen, így az ügy másodfokon a fideszes vezetésű megyei önkormányzat főjegyzőjéhez került, aki – miként az azóta megszüntetett Népszabadság megírta – a kifogást emelő Zsiga Marcell akkori fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő és társai közreműködésével „rajzolta meg” az új körzethatárokat.
A „meg lehet élni 47 ezer forintból„ kijelentésével elhíresült Zsiga ezt akkor a lapnak nem is cáfolta, de szerinte ő csak elmondta a kifogásait, és nem befolyásolta a területi választási iroda vezetőjét a döntéshozatalban. A most megrajzolt 19 új választókörzet kijelölésekor is meglehetősen furcsa „térkép” született: azon túl, hogy egy tollvonással megszüntették az 1994 óta minden önkormányzati választáson, egyéniben győztes szocialista Bartha György területét – ő emiatt most egy másik városrészben indul –, eltértek a korábbi történelmi és földrajzi körzethatároktól, egy-egy utca polipszerűen belenyúlik egy másik körzetbe.
Tompa Sándor, a DK helyi politikusa szerint különös, hogy a területileg szinte önálló Miskolc-Tapolcát kettévágták, és egyik részét a hejőcsabai, másikat a győri-kapui körzethez „csapták”. Hozzátette: az ellenzék – amely nem nyilváníthatott véleményt a határok kijelölésekor – próbál alkalmazkodni a kényszerű helyzethez: olyan képviselőjelölteket indítanak, akik a mesterségesen újrarajzolt körzetek legalább egyik részében ismertek.
nepszava.hu
Fotó: Miskolci politikusok, Archív