,(Fotó: Boros Brigitta)

Huszonhat csapat versengett.

 

Július utolsó hétvégéjén tartották a XXIV. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfocibajnokság döntő mérkőzéseit. Két napon át huszonhat csapat négyszáz versenyzője játszott hetvenegy mérkőzést Pakson.

A Tűzkakas vándorkupát végül a miskolci hivatásos tűzoltó-parancsnokság csapata nyerte el, miután a döntőben 3:2-re legyőzték az ózdiakat a Paksi Üregmezei Strandon.

A szombati selejtezőket követően vasárnap már egyenes kieséses rendszerben zajlottak a mérkőzések. A legjobb négybe ugyanazok a csapatok kerültek, amelyek tavaly, csak a sorrend módosult. Az elődöntők során is kemény küzdelmek folytak, a tavaly győztes pécsieknek azonban nem sikerült felülkerekedniük az ózdiakon, a 2:1-re elvesztett mérkőzés után már csak a harmadik helyért játszhattak a Kiskunhalassal, de 2:0-ra elvéreztek ellenük, így kitartó küzdelmük ellenére lecsúsztak a dobogóról.

A Kiskunhalas-Miskolc mérkőzésnek 1:3 lett a végeredménye, így előbbiek a dobogó harmadik fokára állhattak fel, és ezzel eldőlt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye viszi a pálmát az idei Tűzkakason. A mindent eldöntő utolsó meccset Miskolc és Ózd csapata játszotta, a viadalból az előbbiek kerültek ki győztesen. A rendkívül izgalmas mérkőzésen ötször akadt hálóba a labda, háromszor a miskolciaknak, kétszer az ózdiaknak sikerült betalálniuk.

A huszonnegyedik Tűzkakas végső sorrendje:
1. Miskolc HTP
2. Ózd HTP
3. Kiskunhalas HTP
4. Pécs HTP