A borsodi megyeszékhelyen

egy függetlenségét hangsúlyozó iskolaigazgató száll szembe a várost vezető Kriza Ákossal, míg az ellenzéki pártok – összefogva – csak az egyéni körzetekben méretik meg magukat.

Neveltetése szerint konzervatív, sosem volt pártpolitikus, legfontosabb feladatának pedig olyan Miskolc megteremtését tartja, ahol mindenki szívesen él – a helyi Földes Ferenc Gimnázium igazgatója így fut neki a borsodi megyeszékhely polgármesteri posztjáért zajló küzdelemnek. Veres Pál a Magyar Hangnak beszélt arról, hogy egyáltalán miért döntött az indulás mellett. – Elismerem a városvezetés eddigi erőfeszítéseit, mégsem sikerült közösséget teremtenie, egy élhető, a szó érzelmi és kulturális értelmében vett gazdag várost kialakítania, az elvándorlást megállítania – mondta.

Miskolcon sokan tudják róla, hogy egyszer már szembekerült a helyi városvezetéssel. Amikor az iskolát át akarták nevezni, annyi támogató aláírás gyűlt össze, hogy végül az önkormányzat elállt a tervétől. Mindezek után visszakapta posztját, habár a városvezetés szeretett volna mást kinevezni a helyére.

(…)

Miskolc esetében nem megkerülhető a cigány-magyar együttélés kérdése, illetve a városban található nyomornegyedek ügye. (…) Veres Pál fontosnak nevezte a leszakadó rétegek integrációját, bár azt is hozzátette, hogy ez egy rendkívül hosszú és összetett folyamat, amit csakis az érintettek bevonásával lehet elindítani és végigvinni. Példaként említette, hogy a Lyukóvölgyben nincs megfelelő óvoda, sem iskola, márpedig ezek nélkül nehéz elképzelni bármilyen fejlődést. Kezdeményezte a kapcsolatfelvételt a roma közösségekkel, hogy megtalálhassák az integráció leghatékonyabb formáját, még ha ez bőven túl is mutat egy ötéves önkormányzati cikluson.

Cikkünk megjelentésével egy időben a Miskolcon összeállt ellenzéki pártok és civilek hivatalosan is bejelentették, hogy Veres Pált támogatják az önkormányzati választáson.

Mit gondolnak a helyiek a fideszes polgármesterről, Kriza Ákosról? Milyenek az ellenzéki erőviszonyok Miskolcon? Ha győzne, kiket látna szívesen a városvezetésben Veres Pál? Teljes riportunkat keresse a Magyar Hang augusztus 2-án megjelent 2019/31. számában!