A Selyemréten lakók egyre
nehezebben viselik, hogy környékük örömlányok és futtatóik tanyája lett. Siroki Győző, aki ezen a lakótelepen nőtt fel, öccsével együtt elhatározta, hogy rendet teremt a környéken. Mivel mindketten sportolók voltak, jelenleg pedig edzők, attól sem félnek, hogy a lányokat futtatóik őrzik.
– Körülbelül 15–20 évvel ezelőtt figyeltünk fel arra, hogy a lányok egyre feljebb húzódnak a Fonoda utcáról és a Tiszai pályaudvar környékéről. Többen és többen lettek, mára pedig tömegével érkeznének, ha nem határoztuk volna el, hogy rendet csinálunk. Amint megláttunk egy lányt, odamentünk hozzá és elküldtük. Ha nem értett a szép szóból, egy-két pofont is kiosztottunk, és előfordult az is, hogy a futtatójával verekedésbe keveredtünk. Néha még a kést is elővették a fiúk. De a harcunk szélmalomharcnak bizonyul, úgy érezzük, teljesen egyedül maradtunk a problémánkkal. Körülbelül 40 lányt már sikerült elűznünk a Selyemrétről, de vannak olyanok, akik vissza-visszatérnek, és folyamatosan megjelennek újak is. Ők mind fiatal roma lányok, többnyire 14–18 évesek. Az a legnagyobb baj, hogy van rájuk igény, főleg a 40–50 éves férfiak körében. Még az előnytelen külsejű, idősebb nőket is viszik. Pedig teljesen törvénytelen, hogy itt árulják a bájaikat, hiszen 200 négyzetméteres körzetben óvoda, bölcsőde, általános iskola, középiskola, két kollégium és templom is található – sorolja Győző, aki a napokban kereste meg a boon.hu-t a problémával.