Diósgyőri pályaválasztás
mellett a legutóbbi 11 bajnokin nyolcszor a DVTK, kétszer a Honvéd győzött, és egy döntetlen született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.
Egymás ellen
A Kispest először 1941. április 27-én látogatott Diósgyőrbe bajnoki mérkőzésen. A mieinket Csapkay Károly a Gáspár – Bohus, Felföldi, Kalocsay, Soós, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki összeállításban küldte pályára. Csapatunk nem tudott gólt lőni nagy nevű ellenfelének, akik azonban kétszer is betaláltak Gáspár kapujába, így vereséget szenvedtünk az első mérkőzésen.
1943. december 8-án a klub 100. élvonalbeli mérkőzésén fogadta a kispestieket. A DiMÁVAG-ot Tomecskó József irányította, aki így állította össze a csapatot: Károlyi – Bohus, Felföldi, Krucsai, Soós, Keszthelyi, Suhai, Pribelszky, Füzér, Fazekas, Turbéki.
A vendég fővárosiak kezdték jobban a mérkőzést, Mészáros góljával már a 24. percben vezetéshez jutottak, de a szünetig Turbéki és Pribelszky góljával megfordította az állást a Diósgyőr. A szünet után két perccel az élete második élvonalbeli mérkőzését játszó Puskás Ferenc megszerezte első NB I-es gólját: Károlyi hárította Mészáros lövését, a labda azonban felfelé pattant és Puskás fejelte azt a kapuba, 2-2-re módosítva az állást.
A hallatlanul izgalmas mérkőzést a mieink Fazekas 62. percben szerzett győztes találatával végül megnyerték és először diadalmaskodtak a Honvéd felett. Nagyszerű erőnléttel érte el ezt a győzelmet a diósgyőri gárda. Minden játékos igyekezett tudása legjavát adni – írta a korabeli újság.
A következő két évtizedben mindössze egyszer sikerült győzni, 1966-ban húszezer néző előtt Preiner Kálmán Tamás – Werner, Szigeti, Kiss L., Gál, Szucsányi, Szamek, Kovács I., Sikora, Hajas, Vass összetételű csapata Werner Gyula és Szamek Ferenc góljaival 2-0-ra győzött.
A Diósgyőri aranycsapat sorra aratta sikereket a Honvéd ellen, a hetvenes években 5 győzelem, 4 döntetlen a mérleg mindössze egyetlen vereség mellett.
A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején vagy nem találkozott a két együttes az élvonalban, vagy a Honvéd érvényesítette a papírformát.
Ezt követően újra fordult a kocka, az kilencvenes évek második felétől máig 11 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség a hazai mérlegünk.
1997. július 20-án a frissen feljutott Diósgyőr a Kispest-Honvéd ellen kezdte a bajnokságot. A Tornyi Barnabás edzette DFC a Rácz – Földvári, Téger (Farkas J.), Kovács T. – Ternován, Kiser, Buliga, Farkas A., Kákóczki (Ruskó) – Jakab, Kulcsár (Domokos) összeállításban 5-1-re ütötte ki a vendégeket, a gólokon testvériesen osztozott meg Jakab Csaba, Relu Buliga, Téger István, Kákóczki István és Kiser László.