A Tiszai 1960-as
években készült perontetőrendszerének felújítása már időszerű volt. A munkákat 2016-ban a D-perontető korszerűsítésével kezdte vasúttársaság, 2018-ban pedig a C-peron is teljesen megújult.
A peronok után a Tiszai épülete is szebb lesz
A MÁV Kommunikációs Igazgatósága leszögezte, az utóbbi években nemcsak a peronon végeztek jelentősebb felújításokat a miskolci Tiszai pályaudvaron.
Napi szinten is javítanak
– Az állomásépület üzemeltetése során jelentkező hibákat a szakembereink napi szinten javítják. A kormányablak kialakítása után pedig az épület keleti szárnyában üzemelő utasellátó területén további karbantartási feladatok valósulnak meg az idén – hangsúlyozták.
A Tiszai pályaudvar 1901-re épült fel Pfaff Ferenc tervei alapján. Utolsó nagy felújítása 2003-ban ért véget. Most a vasúttársaság középtávú tervei között szerepel az épület külső homlokzatának karbantartása, valamint a belső utasforgalmi területek festése is.
boon.hu