2019.08.06. 21- óra 45, perc, Győri kapui gyógyszertár előtt egy 8 -10 főből álló vegyes nemű cigánybanda ordítozik.

Én szokásomhoz híven a feleségemért mentem a munkahelyére, ezért voltam az utcán, a garázshoz tartottam a kocsiért.

A bérházból kilépve a villamossíneken keresztül az OTP mellett a posta irányába haladtam, amikor hallom, „hé öcsém, hallod, állj már meg te geci, add ide a telefonod, fel akarom hívni a feleségem. Ordít egy redvás cigány! Nem néztem hátra, úgy tettem, mintha nem nekem ordítana a felém futó két alak a sötétben.

Amikor már éreztem, hogy mögöttem vannak, megfordultam, mikor is a cigánygyerek és még egy társa próbált elérni, ami nem sikerült nekik.

A lélekjelenlétemnek és a rutinomnak köszönhetően, meg annak, amit tettem, és az odaérő cigány asszony rikácsolásának köszönhetően, hirtelen megfordultak és elmentek.

Kis idő elteltével a teniszpályához értem és akkor hátranéztem nem láttam senkit. A kocsit kihozva és feléjük tartva láttam, hogy ott ülnek a padon és a földön és tovább hangoskodnak.

Ha agyon vernétek sem tudnám leírni őket az egész nem tartott 20-mp-ig.

Nos ezért járok a feleségem elé, mert egy felkészületlen embert, vagy egy gyenge nőt sikeresen kiraboltak volna, mert ez rablási kísérlet volt, ahhoz nem fér kétség! Először a telefon, majd cigi, és aztán jön a pénz.

És most már írhatjátok, milyen jó itt Miskolcon élni! Milyen jó a közbiztonság, ahol egy lottózó, egy pénzintézet, egy gyógyszertár áll és nincs egy térfigyelő kamera sem!