A napokban az Észak.
hu írt arról, hogy olvasóik soknak találják a B.-A.-Z. megyei központi kórház parkolási díját, ami 700 forint, sőt azt a kérdést is megfogalmazták, hogy miért kell egyáltalán egy közfeladatot ellátó intézmény udvarán a parkolásért fizetni. A témával kapcsolatban a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is elmondta véleményét, aki szerint etikátlan pénzt kérni a kórházi parkolásért. A közösségi oldalon sokan szóltak hozzá.
Többen arra panaszkodnak, hogy a 700 forintért bokáig érő sárban lehet kiszállni a parkolóban.
– Ha felépítenek egy épületkomplexumot, mint a Csillagpont, akkor miért nem terveznek alá egy mélygarázst, ahonnan sem a hozzátartozónak, sem a betegnek nem kell száz métereket sétálni? Jó, hogy megépült hátul a nagy parkoló, csak mondjuk közte és a belgyógyászati tömb közt van egy jó pár méter – panaszolja az egyik hozzászóló.
Többen is felvetik, hogy kifizetik a bejáratnál a 700 forintot, de csak bent derül ki, hogy nincs hely a parkolóban. Miért nem mondják el a kapunál, hogy telt ház van? – kérdezik a hozzászólók?
Gitta pedig így fogalmaz: „Szerintem is felháborító hogy fizetni kell. Ráadásul, ha nincs pénze az embernek, akkor még gázabb a dolog, mert nem tud bejutni a kórházba, csak gyalog. Csupán csak azért, mert nem tud fizetni. Anyagias ez a világ nagyon és könyörtelen is”.
Cikkükben írtak arról is, hogy bár a 700 forint napidíj, de ha valakinek egy nap többször is be kell hajtania a kórház területére, minden alkalommal ki kell fizetnie az összeget. Erre reagálva írta egyik olvasónk:
„Sajnos tapasztaltam áprilisban, amikor a stroke-ra került az édesanyám. Volt, hogy kétszer kellett bemennem hozzá, mert szükséges dolgot vittem neki, akkor kétszer kellett fizetni a parkolásért is.”
„A férjem háromszor fizetett 700 forintot egy nap, és még parkolóhelyet sem talált az épülethez közel” – teszi hozzá egy másik hozzászóló.
Egy harmadik pedig arról számol be, hogy több mint egy hónapig feküdt bent a kórházban. A férje fél óráért csengette ki a 700 forintot, mert ha besétált volna, a látogatási idő rövidsége miatt a munkája mellett egyáltalán nem lett volna ideje vele lenni.
László szerint az a baj, hogy az illetékes hatóságok nem foglalkoznak a témával. „Milyen dolog az, hogy a mentők helyett én viszem be a beteg hozzátartozómat, és még fizetnem is kell?” – kérdezi.
Egy újabb hozzászóló pedig azt javasolja, amit az említett cikkünkben a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is: aki egészségügyi ellátás céljából érkezik a kórházba és ezt bizonyítani tudja kezelőlappal vagy egyéb dokumentummal, annak ne kelljen fizetnie.
Mint az Észak írja: “A következő napokban megpróbálunk beszélni a parkoltató cég vezetőjével. Remélhetőleg választ kapunk a sok-sok kérdésre.”