Ha a külső környezet
egyre tágabb körei felől Miskolchoz, mint saját jövőjét a globális erőcentrumokhoz képest leszakadófélben lévő Európa alsóházában tanyázó Magyarország kedvezőtlenebb fejlettségi mu-tatókkal rendelkező észak-keleti régiójának központjaként kereső városhoz közelítünk, ez az összeadódó hátrányokra épülő kép első pillanatra megfelelő kiindulópontnak tűnik – de nem az. Az Európához, Ma-gyarországhoz és a régióhoz rendelt három (banálisnak és köztudomásúnak tűnő) állítás mégis az első választás, amelyet az elemzők az egyes szintekhez illesztenek, ha csak egyetlen sajátosságot rendelhet¬nének hozzájuk.
Valójában ez leegyszerűsítő, lefegyverző és sokszorosan alkalmatlan megközelítés, amelynek a meg-haladása nemcsak indokolt, hanem egyenesen segíthet, hogy közelebb kerüljünk a megfelelő kiinduló-pontokhoz.
Kezdjük Európával. Azt jól mutatják a statisztikák, hogy Ázsia felemelkedésének és az újra és újra az értékláncok legmagasabb szintjeire visszakapaszkodó Észak-Amerikának köszönhetően az anyagi termelés, a fogyasztás, a tudástermelés és az innováció súlypontjai fokozatosan (néhol: gyorsuló tempóban) eltolódnak, és mennyiségi mutatói az öreg kontinens pozícióvesztésről üzennek. Ez azon¬ban egyetlen tengely (a kontinentális gazdaságföldrajz) egyetlen dimenziójának üzenete. Ugyanezen a tengelyen azonban számos más, fontos dimenziót is találunk: azt például, hogy Európa a fentiek ellenére a turizmus és a hivatásturizmus vezető desztinációja, globális pénzügyi és finanszírozási főütőér, amely a gazdagság felhalmozásában és szétterítésében sokkal jobb abszolút helyzettel ren¬delkezik, mint amit a relatív lemaradás számai sugallnak. És akkor még ott van a többi tengely: a mindennapi élet minősége, a jól-lét (well-being), az átlagéletkor, az egészségügyi ellátás, a felső¬fokú végzettségűek aránya, a személyes autonómia és szabadság mértéke, a gyermeki életesélyek magas szintű biztosítása, a különleges kombinációban termelődő sokféle kulturális szőttes, a többi kontinenshez képest kisebb közvetlen veszélyeket hordozó klimatikus kitettség – mindaz, ami miatt Európában élni jó. Sőt: jobb, mint a legtöbb helyen. Márpedig – statisztikák ide vagy oda – azok, akik lakóhelyválasztásukkal szavaznak, ugyanerre kérdeznek rá a városokkal kapcsolatban is: jó-e ott élni? Mennyire biztosíthatóak a hosszú, fenntartható és minőségi élet feltételei az adott településen/or¬szágban? Innen nézve kontinensünk kiváló helyzetben van, és ennek azért is nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk, mert Miskolc eddig formát öltött jövőképei egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy épp ezeknek a szempontoknak adjanak kiemelt jelentőséget.
Ha nagyszerű természetföldrajzi adottságai és modernizációs bölcső-szerepe mellett Európa összes versenyelőnyének közös gyökerét keressük, akkor azt a hosszú felhalmozási időben, s az arra ráépülő magas konszolidáltsági szintben és különleges értéksűrűségben ragadhatjuk meg. Vonzó mivoltának ezek a legfontosabb összetevői.
A konszolidációnak számos infrastrukturális eleme van: kiépült út-és közműhálózat, tömegközlekedés, oktatási rendszer, szakintézményi ellátottság, jog-és közbiztonság, népszerű és megújuló „közös terek”,
a szabadidő-eltöltés gazdag fizikai formakínálata, az épített terek rendezettsége, befejezettsége, a min¬dennapi életet meghatározó folyamatok érettsége, bejáratottsága, kidolgozottsága (amelyekkel kapcso¬latban a rövidebb felhalmozási idővel bíró területeknek minden gazdasági eredményük ellenére nagyon sok adóssága és a statisztikákban nem szereplő rejtett költsége van). Az erősen konszolidált Európa egyik izgalmas sajátossága a re-konszolidációs folyamatok előrehaladottsága, amellyel az ipari korszak füstös és környezetpusztító világának téralakító-tértorzító hatását vagy egy korábbi vízvédelmi paradigma hibá¬inak következményeit sikerül egyre több városban ellensúlyozni. Az értéksűrűség „rátelepül” a sokszáz éves felhalmozási ciklusokra. A természeti-környezeti értékek ma már alapvetőek: amit nem éltek fel a korábbi modernizáció oltárán a városok, azt már nagyrészt sikerült rekonszolidálni. Szinte ugyanez a helyzet az épített és a tárgyi örökséggel, s mindkettőre igaz, hogy még számos lehetőség rejlik e területek egyes objektumainak és objektumcsoportjainak adaptív újrahasznosításában. Ahol magas az értékkész¬let a természeti és az épített-tárgyi kategóriában, ott ezekhez jellemzően formagazdag szellemi-kultu¬rális örökség tartozik, a kortárs kultúraformák és kulturális eseménytípusok magas szintű jelenlétével párosulva. A magasművészeti ágak mellett pedig helyet követelnek maguknak a régi és új generációs tömegművészeti formák.
Ha Miskolc versenyelőny-képző sajátosságainak (a ’miskolcikumoknak’) a számba vételét a fentebb megrajzolt európaikumoktól indítjuk, azt látjuk, hogy a város „felhalmozási idejének” kezdőpontja, a
14. század második fele, alig marad el Európáétól, amelyet a legújabb szakirodalom (szűkebb értelem¬ben, tehát a görög-római előképeket félretéve) a 13. század közepétől indít. Semmi meglepő sincs te¬hát abban, hogy Miskolc magas értéksűrűségű és viszonylag konszolidált városként jó adottságokkal és nagyszerű belső arányokkal rendelkezik – sok esetben jobbal, mint nála magasabb forrástömeggel gaz¬dálkodni képes városok sora. Mindezt jól tükrözik egy friss kutatás eredményei, amelyek az egyetem mellett nagyjából azonos arányban tartalmazzák a magas rekreációs értékű természeti-környezeti ele¬meket (Lillafüred, Barlangfürdő, erdei kisvasút, Vadaspark), a kultúra rangos intézményi infrastruktúráját (múzeum, vár, zenekar, színház), a vonzó kulturális rendezvényportfoliót (opera-és filmfesztivál, miskolci farsang) valamint az épített örökség (belváros, kilátó, avasi pincesor) nevezetes objektumait.
Ez a konszolidációs státusz azonban csak megfelelő karbantartással, fejlesztéssel, frissítéssel, az újabb és újabb konszolidációs rétegek gyors „beépítésével” tartható fenn: ilyen volt az elmúlt évtizedekben mindaz, amt az információs infrastruktúra és a digitalizáció hozott, és ilyenek az „okos város”-megoldá¬sok közül mindazok, amelyek általános alkalmazásba vételre, elterjedésre esélyek és hivatottak. Konszo¬lidációs adósságként a társadalmi egyenlőtlenségek mértékét és az abból fakadó anomáliákat, valamint a várost övező kistérség településeinek jelenlegi alkalmatlanságát kell megemlíteni arra, hogy valódi ag¬glomerációs övezetként szolgáljanak.
Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy Miskolcra számottevő rekonszolidációs feladattömeg is vár még, amelyen viszonylag hamar túl kéne jutnia: tájsebek eltüntetése, a rozsdaövezetté lett erőltetett iparfejlesztési övezetek visszaszervesítése a városszövetbe ezek erőforrássá tételével, a szlöm-területek számának csökkentése. Ide tartozik a Szinva lehetőség szerinti teljeskörű, további kiszabadítása a be¬tonból, a csapadékvizet elvezető csatornakapacitás hozzáigazítása a burkolt felületek növekedéséhez vagy a légszennyezés forrásainak fokozatos felszámolása. Messze többről van szó, mint városszépítésről vagy funkcionális javítgatásról: a konszolidációs szint megőrzéséről, úgy, hogy kritikus pontokon áll fenn a jelenlegi konszolidációs szint csökkenésének esélye. A világ átrendeződő felsőoktatásában például a magyar egyetemek és főiskolák fokozatosan teret veszítenek, és a nemzetközi egyetemi rangsorokban