Amikor a miskolci fideszmédia
támad, mert kissé nyersen fejezem ki magam bizonyos emberekkel kapcsolatban, mindig eszembe jut egy általam nagyra becsült, fantasztikus ember, aki csupán tenni akart a városunkért, és”bűne “csak annyi volt, hogy el mert indulni a “dicsőséges”,
“tekintetes”nagyurak ellen, akik ezért sárba tiporták emberi méltóságát, meggyalázták, lejáratták, és az elszenvedett támadások utóhatásaiba hamarosan bele is halt! – írja Facebook-posztjában Erdei Sándor Zsolt, önkormányzati képviselőjelölt. Mindezt annak kapcsán teszi, hogy a város hetilapja azt állította, az ellenzék gúnyt űz Kriza Ákos betegségéből. Illusztrálták is, olyan ellenzéki kommentekkel, amelyek jobbulást kívánnak a jelenlegi városvezetőnek, és együttérzésükről biztosítják őt.
Erdei Sándor Zsolt válaszposztjában Pásztor Albertet hozta példaként, aki 2014-ben volt Kriza Ákos ellenzéki kihívója. Mint a mostani jelölt írja: “Vajon őt megszánta valaki? Vajon hullott-e érte narancsos könny? Sajnálták-e, hogy egy igaz lokálpatrióta ment el Miskolcról? Én igen, soha nem felejtem… Pásztor Albert… szavaid mindig a szívemben égnek… ilyen miskolci szeretnék én is lenni, mint Te voltál! Nyugodj békében!”
Erdei Sándor Zsolt Pásztor Albert szavait idézi: “Ma délelőtt egy újságíró megkérdezte, mit jelent nekem: “miskolcinak lenni”. Miskolcinak lenni az, ha tudod, hogy mi a Forint, mi a Villanyrendőrnél randizni, hamburgert enni a Matrózban az Ady-hídnál.
Miskolcinak lenni az, ha tudod milyen a spagetti fagyi a Lufi Bárban, hajnalban a hidegben az Auguszus 20-on kiszaladni az öltözőig, csónakra várni a Tapolcai-tónál.
A jégpályáról vállon átvetett korcsolyával beugrani a Gasztrofolba, a Tábori Sportban megvenni az első igazi edzőcipőd, jogsit szerezni a város utcáin, hazabicajozni a Bükkből esőben.
Miskolciként tudod milyen Lulu bácsi makukáját köpködve, torkod szakadtából ordítani a meccsen, ha rosszul fúj a bíró és ismered, hogy milyen “csak úgy”, csöndben bámulni a városra a Kilátóból…
De miskolciként tudom, milyen várni a Vasgyári Kórház Szülészetén, várni a papra egy keresztelőn a Mindszenti Templom padjaiban, várni az előző násznép kivonulására a Petőfi utcán és tudom, hogy milyen egy barát temetésén fejet hajtani a Szirmai Temetőben.
Miskolciként tudom milyen, ha kivágják a fát a Népkertben, ami alatt nagymamával gyűjtöttük a gesztenyét.
Miskolciként más szemmel látod a Történelmi Avas utcáit, ahol fiatalként fel-le korzóztatok.
Miskolciként mindig felnézel a hámori kanyarban a sziklára, hogy vajon mászik-e épp valaki.
Miskolciként száraz zsemlét teszel a zsebedbe a hattyúknak mielőtt elindulsz Tapolcára.
Tudom, hogy milyen a Repülőtér a gyereknapon, szánkózni az Avas dombján, a színház jellegzetes kongja az előadás kezdetekor.
Tudom, hogy milyen pakolni a homokzsákot az árvíz idején, a Napsugárban krémest, a Maciban menüt kérni és milyen bemászni a nagy Ő kedvéért a Vízesés alá.
Sok kilométert levezetve, fáradtan, az autópályán hazaérve csak miskolciként látod ennyire
lenyűgözőnek az avasi bérházak fényeit.
Mi miskolcinak lenni?
Rajongva szeretni ezt a várost.”