Közélet Miskolci Napló
Miskolcnak a rend és nyugalom városává kell válnia A Miskolci Rendőrkapitányság évi beszámolója impozáns számokat, javuló tendenciákat mutat és biztató képet fest arról az együttműködésről, amely a miskolci rendőrök és az önkormányzati rendészet szakemberei között, az esztendők során kialakult. Ma már nyugodtan elmondhatjuk, választási ciklusokat ível át a közrendvédelmi programunk. Ennek köszönhetően pedig egyre biztonságosabbá válnak a miskolci hétköznapok nyilatkozta lapunknak Hubay György, az önkormányzat rendészeti bizottságának elnöke. A közgyűlés hamarosan tárgyalni fogja a Városi Rendőrkapitányság 2016-os beszámolóját, összegzését. Mit lehet tudni? Rosszabb, vagy jobb helyzetbe került Miskolc a bűnügyi statisztika adatai alapján? Fontos, hogy a városi polgár mindenütt és mindenkor Vietnami üzletemberek érkeztek hétfőn Miskolcra. A találkozót a Vietnami Nagykövetség és a BOKIK szervezte, a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. A délkelet-ázsiai ország a kereskedelem, a turizmus és az oktatás területén lát üzleti együttműködési lehetőséget a hazai vállalkozókkal. biztonságban érezze magát a lakóhelyén. Az érzés mellett azonban nagyon fontosak számok és a tények. Következzen tehát most néhány szemléletes és sokatmondó adat! A miskolci emberek biztonságérzetének jót tett, hogy tavaly 2015-höz képest a közterületeinken 13,2 százalékkal, 1049-ről, 911-re esett vissza a bűncselekmények száma. Az elmúlt hét évben tavaly követték el a legkevesebb rablást városunkban, összesen 44-et. Ennél a bűncselekmény típusnál kiemelkedően jó lett a felderítési arány. A garázdaságot elkövetők is kevesebben voltak 2016-ban, mint 2015-ben: 424 helyett, 339 esetben kellett ezek miatt eljárniuk a miskolci rendőröknek. Az úgynevezett kiemelt bűncselekmények pedig, összességükben egészen impozáns mértékben csökkentek egy év alatt egészen pontosan 20,1 százalékkal. Milyen fontos részei vannak annak a helyi közbizton- Nemrégiben új rendészeti alközpont kezdte meg működését Perecesen és a Bagolyvárban VIETNAMI DELEGÁCIÓ TÁRGYALT MISKOLCON Feltérképezzük a megyénk és Vietnam által nyújtott gazdasági lehetőségeket. A fórumot azért szerveztük, hogy a vietnami üzletemberek még több itteni piaci lehetőséget ismerjenek meg a hazai vállalkozásokon keresztül mondta el Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Vietnam új piacokat szeretne megnyitni Magyarország előtt, elsődlegesen a vízgazdálkodás, az egészségügy, a turizmus, az agrár-technológiák, és az élelmiszer feldolgozás területén. Eddig is jól működtek a magyar-vietnami gazdasági kapcsolatok, sok területen látok még együttműködési lehetőségeket. Most azért jöttünk, hogy megismerkedjünk a megye gazdasági erősségeivel, lehetőségeivel. Keressük az együttműködés területeit, bemutatjuk a vietnami lehetőségeket nyilatkozta Nguyen Thanh Tuan, Vietnam budapesti nagykövete. Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere köszöntőjében biztatta a magyar vállalkozásokat, hogy érdemes befektetniük a délkelet-ázsiai országban. Információim szerint nagyon gyorsan fejlődik Vietnam. Tavaly több mint 100 ezer új vállalkozás jött létre, amelyek 50 milliárd dollárt fektettek be. Jelentős külkereskedelmet folytatnak, s akik ott befektetnek, jó és megbízható munkaerőt találnak. Miskolc alpolgármestere kihangsúlyozta, Miskolc Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő települése. Zöld és okos város, hamarosan autópálya köti öszsze Kassával. Egyre több a külföldi cég a városban Bosch, Takata, Nestlé, Vodafone s rendkívül jelentősek a turisztikai értékek is. Négy temető felújítására csaknem 220 millió forint támogatást kapott a miskolci önkormányzat. Ezekben a sírkertekben első világháborús hősök nyugszanak. A Honvédelmi Minisztérium tavaly novemberben írt ki pályázatot a temetők, emlékhelyek felújítására. Az országos programra két milliárd forintot szánnak. Az adománylevelek egy részét csütörtökön adták át a nyertes pályázóknak Budapesten. Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes az átadóünnepségen Széchenyi Istvánt idézte: ha tudni akarod, hogy egy nemzet menynyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit. A miniszterhelyettes hozzátette, a múlt ismerete és tudása nélkül nem lehet jelen és jövő sem. Miskolcon négy olyan temető van, amit ebből a pénzből szeretne felújítani az önkormányzat: a hősök temetőjében, a mellette lévő szalag temetőben, a kolera temetőben és a vasgyári temető bizonyos területein több ezer elesett katona nyugszik. Kriza Ákos a támogatási összeg jelképes átvételét követően elmondta, számos társadalmi sági rendszernek, amelyet a város polgármestere nem egyszer miskolci modellként emleget? Nem tegnap volt, egészen pontosan hat éve, amikor Kriza Ákos kezdeményezésére az országban először megalakult nálunk az önkormányzati rendészet. Emlékezhetünk rá, korábban az MSZP-s városvezetés Budapestről, jó drágán importált őrző-védőkkel próbált lendíteni a sanyarú miskolci közbiztonságon től, aztán évről-évre, példátlan önkormányzati költségvetési támogatásokkal, a személyi állomány létszámának folyamatos növelésével, a rendészeti szervezet technikai felszereltségének fejlesztésével, korszerűsítésével, a rendőrséggel, ha tetszik akció egységben alakítottuk csapatunkat. Ez lett a modellünk kerete. A miskolci közbiztonsági modellt pedig olyan nagyszabású programokkal töltjük, töltöttük meg, mint a nyomortelep-felszámolási program vagy a fészekrakók ki, egyetemi dolgozók be program. Azt mondjuk, Miskolcon mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek, Miskolcon működik a jogállam: ezért nem teszünk kivételt senkivel sem! Folyamatosan ellenőrizzük, járőrözzük, figyeljük a városrészeket például a közterületeket lassan teljes egészében behálózó kamerarendszerünkkel is. Méltó körülmények között nyugodhatnak hősi halottaink kezdeményezés volt már az önkormányzati feladatok elvégzése mellett arra, hogy a temetőket rendbe tegyék.
minap.hu