Jakab szerint Miskolcon a pintéri hazudozás egyik áldozata, épp egy rendőri vezető lett

Jakab Péter és Varga László

országgyűlési képviselők Miskolcon tartottak sajtótájékoztatót egy tegnapi hír kapcsán:

Az MSZP képviselője kifejtette, hogy a miskolci közbiztonságról szóló kormányzati propaganda hazugság, a 2018-as statisztikai adatok is ezt támasszák alá, miszerint kiemelt bűncselekmény kategóriában, az 50 ezer főnél nagyobb lakosságszámmal bíró városok között a harmadik legrosszabb a helyzet Miskolcon.

A politikus szerint kizárólag kamerákkal nem lehet megoldani ezt a kérdést, mert emberek tudnak megvédeni embereket, a rendőrség erősítésére van szükség, ezért a központi költségvetésnek kell biztosítania az állomány stabilitását. Az ellenzéki képviselők nyújtottak is be módosítókat például az idei költségvetéshez, de a Fidesz-KDNP rendre elutasítja ezeket.IMG 20190823 100112

Jakab Péter azzal kezdte, hogy a Fidesz miskolci polgármestere már 2016-ban arról beszélt, a település a világ egyik legbiztonságosabb városa lett, a Jobbik frakcióvezetője szerint

a Fidesz nagyotmondásból jelesre, közbiztonságtól elégtelenre vizsgázott.

Jakab kifejtette, a Fidesz csak annyit tett, hogy a város bűnügyileg frekventált telepeiről szétkergették a bűnözőket és azzal nyugtatták a lakókat, hogy lesz kamerarendszer, ami megvédi őket – ez viszont semennyire nem védi az embereket, a mostani rendőrverés is ezt mutatja.

Jakab is arról beszélt, hogy csak a rendőri állomány képes megvédeni a lakosságot, de Pintér Sándor belügyminiszterhez intézett két héttel ezelőtti kérdésére azt a választ kapta, hogy „a jelenlegi létszámhiány az eredményes szolgálatellátást nem veszélyezteti”.

Az ellenzéki politikus szerint a sors fintora, hogy „a pintéri hazudozás egyik áldozata épp egy rendőri vezető lett”.