Olyan várost képzelünk
el, ahol jó élni, amit mi helybeliek közösen építünk és irányítunk, ami kihasználja a benne rejlő lehetőségeket, amire büszkék lehetünk. Ez a város nem álom, sokkal közelebb van, mint gondolnánk, ez a város mindannyiunktól egyetlen szavazatra van, október 13-án közel hozhatjuk – hangzott el Veres Pál polgármesterjelölt kampánynyitóbeszédében szombat délután a Szinva teraszon. A városvezetésre készülő jelöltet a Velünk a Város, a Függetlenek SZIVE civil szervezetek, valamint az MSZP, A Jobbik, a DK, az LMP, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a Padtársak is támogatják.
“Visszaállítjuk Miskolc önbizalmát, mert büszke miskolci városlakók szeretnénk lenni. Hiszek Miskolcban, a miskolciakban, higgyünk magunkban! Ehhez kérem, támogassanak engem és jelöltjeimet! Hajráő Nagy-Miskolc, és néhány pár perc múlva Hajrá Diósgyőr!” – üzent ezzel Veres Pál azoknak a fideszeseknek is, akik kifogásolták, hogy kampánynyitóját a meccs idejére időzítette. (A meccs 6 órakor kezdődött, a kampányrendezvény pedig ötkor, és meccskezdésre véget ért. – a szerk.)
A miskolciaknak úgy tűnt, nem okozott gondot az ellenzéki kampánynyitó időpontja, hiszen több százan vettek részt rajta, bátran állíthatjuk, megtelt a Szinva terasz és környéke. Az aláírásgyűjtő íveken pedig szépen gyűltek az aláírások. Olyannyira, hogy a kampánnyitó kezdetére Veres Pálnak és mind a 19 jelöltnek megvolt az induláshoz szükséges aláírások többszöröse. Elsőként ezt jelentették be a rendezvényen.
A képviselő aspiránsok bemutatkozása után Veres Pál lépett színapdra, akit hosszantartó tapssal fogadott a közönség. A jelölt meghatódva mondta, ezt a tapsot a bizalom és a szeretet jeleként értékeli. Majd egy megható törtnettel kezdte: “Délelőtt egy kedves időshölggyel találkoztam a városban, aki azt mondta, Pali, hozd vissza a fiaimat Miskolcra. Azt válaszoltam, Márti néni, én erővel nem tudom visszahozni őket, de azon leszek, a fiatal korosztályt, akik elmentek, visszacsábítsuk a városba.”
“Mi olyan Miskolcot akarunk, ahonnan nem akarnak elmenni az ott élők, ahova vissza akarnak térni azok, akik korábban elhagyták – hangsúlyozta. – Olyan Miskolcot akarunk, ahova más városokból is jönnek, amely képes és akar is újra valódi régióközpont lenni. Olyan várost, amely hálás a szépkorúaknak, és törődik azokkal, akiktől a várost örökül kaptuk. Olyan várost akarunk, amely a városlakókért működik, és ahol virágzik a gazdaság. Olyan Miskolcot építünk, amely reményt és lehetőséget ad a fiataloknak” – sorolta Veres Pál.
Nagy-Miskolc névre keresztelt programjából kiemelte: újraértelmeznék a zöld város fogalmát. “Ötven százalékkal növeljük a zöldfelületek kezelésére fordított összeget. Érjük el, Miskolc ne a gazdátlan, burjánzó növények miatt legyen zöld város”- mondta.
Veres Pál a befektető ösztönző programok indításáról is beszélt, illetve arról, hogy a fiatalokkal együtt képzeli el Miskolc jövőjének építését. Éppen ezért bérlakást programot indít – száz lakást hirdet meg -, a pályakezdők, a Miskolcon dolgozni akarók kedvezményesen bérelhetnék ezen ingatlanokat,
“Csökkenő lakossgszám mellett nincs növekedés, elvándorlásból nem lesz fejlődés. Mit tehet ez ellen az önkrományzat? Mint a legnagyobb foglalkoztató, a város ismerje el végre anyagilag is munkavállalóit, ezért bevezetjük a városi minimálbért a város cégeinél. Legyenek ők is megbecsült munkavállalók, mert ma, a vezetők kivételével sajnos nem azok. Új adó- és ingatlanpolitikát indítunk, amely a helyi szakembereket, helyi vállalkozásokat hozza előnybe. Mindenkit partnernek tekintünk, aki tenni akar Miskolcért, mert a város fejlesztése közös ügyünk” – hangzott el a megnyitón.
Októbertől valamennyi nagyobb beruházás tervezésébe bevonjuk a helyben élőket nem csak megkérdezzük véleményüket, hanem figyelembe is vesszük azokat – emelte ki Veres Pál. – Több mint tíz éve nem indult homlokzatfelújítási program Miskolcon, most lesz, elindtjuk a belvárosi épületek rekonstrukciós programját. Ehhez kapcsolódóan a jelmondatunk: sötét kapuból elég egy.
Párhuzamos utcák és terek megújítása is hozzá kell tartozzon. Miskolci vállalkozásokkal közösen megkezdjük a történelmi Avas felújítását. A városrészeknek legyen saját városközpontja, minden szolgáltatással, valódi értelemben. Visszahozzuk a város elveszett fesztiváljait. Kocsonyafesztivált, operafesztivál rági nezetközi rangját vissza kell állítani, új zenei fesztivált indtunk, nyáron, és vissza szeretnénk szerzni a Kaláafesztivált is, megőrizzük a régi értékeket, és erősíteni szeretnénk azokat, Cinefestet, és szorosabbá fűznénk a Miskolci Egyetemi napokkal is.
A napokban történt miskolci rendőrveréssel kapcsolatban egyik fontos programelemként említette a közbiztonság kérdését. “Hatékonyabbá és határozotabbá kell tenni a városi rendészet munkáját, békés átlagemberek, parkolási szabálysértések helyett figyelmüket a valódi bűnözésre fordítsák. Szorosabbra fűzzük a viszonyt a Belügyminisztériummal, a rendőrséggel, hogy több járőr jusson a miskolci utcákra, hogy magasabb béreket kapjanak a járőrök, akár önkormányzati pótlékkal kiegészítve azt” – hangzott el.
Veres Pál fontos kérdésnek tartja a Salkaházi programot, amelyet nem hogy megszüntetne, annak bővítését tervezi. “Amellett, hogy megtartjuk valamennyi elemét, kiszámíthatóbb programot ígérünk, és nem csak a választások idejére. Szeretnénk egy Salkaházi pluszt indítani, mert azok, akik felépítették Miskolcot, többet érdemelnek annál, minthogy választások előtt licitháború áldozatai legyenek” – fogalmazott.
Miskolc lakossága 2020 ban ?veres pál? és bandája áldásos tevékenységének köszönhetően 157 544 főröl 2022 re ?4851fővel? 152 693 re csökkent.
Kriza Ákos vezetésének elsö két évében 2011 től 168 916 főröl 2013 ra 166 258 főre csökkent ami 2664 fő.
Azaz ?veresnek? sikerült megduplázni a város lakosságának fogyását.
“Mi olyan Miskolcot akarunk, ahonnan nem akarnak elmenni az ott élők, ahova vissza akarnak térni azok, akik korábban elhagyták” ?EZ SEM SIKERÜLT?
„Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2022. október 27. napján tartott ülésén a 28/2022.(X.28.) számú rendeletével módosította a települési támogatás és az önkormányzat által nyújtott egyéb szociális ellátások helyi szabályairól szóló 2/2015.(II.10.) számú önkormányzati rendeletét, amely alapján az önkormányzat önként vállalt feladatai közé tartozó Salkaházi Sára Miskolc Program keretében adható egyszeri pénzbeli támogatás – 2022. évre vonatkozóan – ?nem kerül kifizetésre?.”
„Szeretnénk egy Salkaházi pluszt indítani, mert azok, akik felépítették Miskolcot, többet érdemelnek annál, minthogy választások előtt licitháború áldozatai legyenek” ?EZ SALKHÁZI MINUSZ LETT?