Tisztelt Pusztai László Úr!

Parlagfű tárgyban történt megkeresésére az alábbiakról tájékoztatom.

Humán-egészségügyi veszélyessége miatt a parlagfű elleni védekezés közérdek. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17.§ (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Jogszabályváltozás folytán az előző évektől eltérően a védekezést folyamatosan, határnap nélkül, a parlagfű teljes vegetációs időszákban szükséges elvégezni.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye parlagfű fertőzöttsége más megyékhez viszonyítva kisebb.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a földhasználók nagy figyelmet fordítanak a parlagfű elleni védekezésre, azonban munkájukat nagyban befolyásolja az adott év időjárása.

A jogszabály szerint a növényvédelmi bírság összege tizenötezer forinttól ötmillió forintig terjedhet, a bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről szóló 194/2008. (VII.31.) Kormányrendeletben foglaltak alapján.

A parlagfűvel fertőzött területek felderítését és bemérését a Kormányhivatal járási hivatalainak szakemberei végzik. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Parlagfű Információs Rendszeren keresztül, 2019. augusztus 26. napjáig 62 esetben, 88,7356 hektár területet érintően érkezett felderítési adat parlagfű fertőzés elleni védekezés elmulasztása ügyében. A hatóság a mai napig 12 esetben szabott ki növényvédelmi bírságot, 591.500 Ft összegben. Közérdekű védekezés 5 esetben került elrendelésre, összesen 1,2448 hektárra vonatkozóan.

2018. évben a kiszabott növényvédelmi bírságok száma 159 db, 10.992.000 Ft összegben, 294,0052 hektár érintettséggel. A közérdekű védekezések száma 21 db, 97153 hektáron.

Tisztelettel:

dr. Kovács Petra
kabinetvezető megbízásából:

Tóth Albert
referens