Kriza Ákos miskolci

polgármester helyett – aki vélhetően korábban bejelentett betegsége miatt nem tudott személyesen megjelenni – Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője mondott avató beszédet a nemzetközi magániskola átadóján. Ellenzéki képviselők szerint ez meglehetősen visszatetszést keltő, hiszen a polgármestert hivatalosan a két alpolgármester valamelyikének kellene helyettesítenie, nem pedig a hivatal működését irányító, vagyis leginkább adminisztrációs és jogi feladatot ellátó jegyzőnek. Buzgóságát alighanem az indokolja: Alakszai Zoltán a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjévé is avanzsált, miután Kriza Ákos bejelentette visszalépését. Az iskola avatója így kampánycélokat is szolgálhatott.

nepszava.hu