Kriza Ákos 2014-ben
25.231 szavazattal győzött, akkor a baloldal által támogatott Pásztor Albert 19.808 vokssal lett a második, míg a jobbikos Jakab Péter 12.225-tel a harmadik. Tavaly áprilisban Jakab Péter 127 szavazattal maradt alul Csöbör Katalinnal (Fidesz) szemben, míg Varga László (MSZP) 4.160 szavazatkülönbséggel végzett a szintén kormánypárti Hubay György mögött úgy, hogy mindkét választókerületben több ellenzéki kihívó is indult. A 2019-es EP-választáson pedig 27.961:25.581 arányban nyert az ellenzék a Fidesszel szemben. Most akkor Miskolc nyerhető, vagy hiába a több ellenzéki szavazó, marad a NER?
Jakab Péter: Mondhatnám, az elmúlt években azért veszítettünk, hogy most megtanuljunk végre nyerni, de valójában ez egy politikai evolúció. Októberben egy történelmi jelentőségű választás lesz, mi is úgy futunk neki, ahogy eddig még soha. Bőven vannak itt ugyanis olyan ügyek, amelyek nem a párthovatartozásról szólnak, hanem a miskolci emberekről, akiknek az életét szeretnénk jobbá tenni. Elmondható, a rabszolgatörvény-ellenes tüntetéshullámon sikerült lebontani sok olyan addig létező falat, amelyek korábban választási vereségeket eredményeztek a NER-rel szemben.