Városunk 2010 és 2019 közötti polgármestere, vagy ahogy szokás mondani, vezetője, nemrég bejelentette, hogy nem folytatja. Az átlagpolgár a háttérről nem sokat tud, maximum annyit hallhatott, hogy K.Á. egészségével vannak gondok. Ilyesmi bármelyikünkkel előfordul, és megérthető.

De ritka az olyan baj, amiből nincs visszaút! Márpedig a Kriza Ákos vezette Miskolc, ha hinni lehet az elmúlt kilenc évben újságban olvasottaknak és tévében hallottaknak, illetve amit a kormánypárti politikusok nyilatkoztak, egészen elképesztően sikeres volt és káprázatos fejlődési pályára állította a korábban (-2010) jóformán földig rombolt települést. Amit itt véghez vitt csapatával, az bizonnyal példa nélkül álló a borsodi megyeszékhely történetében, de talán a magyar, sőt, az egyetemes történelemben is.

Ezek után kérdezem, helyes-e, ha lakossági részről nem indult semmiféle aláírásgyűjtés sem a visszahívására? Meggyőzni, hátha mégis tudja vállalni a folytatást? Elképzelhető, hogy ez lehetetlen volna – de miféle város az, amelyik meg sem próbálja? Tud valaki róla, hogy a miskolciak spontán akciókat szerveztek, hogy Kriza Ákost jobb belátásra bírják? Tett valaki ilyen erőfeszítéseket?
Miért nem?