A miskolci egyesült ellenzék:  Sötét kapuból elég egy!

Tizenéve nem indult

Miskolcon belvárosi homlokzatfelújítási program.
Most lesz! Gyönyörű
belvárosunk van, karban
kell tartanunk. Elindítjuk
a belvárosi épületek rekonstrukciós programját.
• Sötét kapuból elég egy!
A belváros felújításának
része kell hogy legyen
a főutcával párhuzamos
utcák megújulása is, nem
beszélve a teljesen elhanyagolt átjárókról, kapualjakról.
• Miskolci vállalkozásokkal közösen megkezdjük
a Történelmi Avas teljeskörű felújítását. A város
Miskolc fejlesztése közös ügyünk.
Várost tervezni ezentúl csak az itt élők, a helyben lakók bevonásával fogunk. Októbertől valamennyi nagyobb építési beruházás előtt bevonjuk a helyben élőket – nemcsak
megkérdezzük a véleményüket, hanem figyelünk is arra.
feladata legfőképp az alapinfrastruktúra kiépítése.
A borturisztikai hasznosítás kézenfekvő – 500 pince
történelme, az önszerveződő alapút Borangolás sikere
alátámasztja,hogy helyes
az irány. Hogy milyen más
turisztikai attrakció szükséges még? A közösségi tervezés és az itt lakókkal történő egyeztetés határozza
majd meg, mit tegyünk.
• Nekifogunk a korábban
csak „ékszerdoboznak”
nevezett Lyukó városrész problémáinak rendszerszintű megoldásához.
Szerintünk Lyukó egy nagyon súlyos helyzetben
lévő városrész, mind biztonsági, mind városfejlesztési szempontból
fontos a helyzet azonnali
kezelése.
Tisztává és rendezetté
tesszük Tetemvárat. Ne
legyen egy szemétdomb
a város közepén.
• Városrészi központokat
fejlesztünk. A Városrészek Diósgyőrtől Tapolcáig, a Szentpéteri kaputól Görömbölyig kapjanak
saját városközpontot.
• Virágládaprogramot indítunk. Újra virágba borítjuk
a belvárost és a városrészek központjait.
• Legalább 100 utcát és
járdát rendbe teszünk 5
év alatt. Évente pedig a
miskolciak javaslata alapján egy-egy rendezetlen
területet, épületet, tájsebet rendbe teszünk.
• Zöldjátszótér-programot
indítunk. Évente 2 új játszóteret építünk a zöldfelületeken.