PáXXXXXXXXXXSándorné Tisztelt
Alakszai úr! Nekem nagy szívfájdalmam a Tiszai-pályaudvar és közvetlen utcáinak élhetetlensége. Nagyon szomorú, mikor sok ismert embert fedezek fel a vonattal érkező utasok között, akiket ez a szörnyű állapot és látvány fogad. A kirándulókról, külföldiekről nem is beszélve. A romos házak, a környező utcák élhetetlensége a kábítószeresek és az utcanők teljesen ellehetetlenítik az ottani emberek életét. Ha próbálnak tenni ellenük, már odáig merészkednek, hogy napirenden felgyújtják a nem lakott épületet, a többi lakó életét kockáztatva azzal, hogy ha a gázcsonkot eléri a tűz, az egész utca levegőbe repül. A tűzoltóknak van dolga elég, az ottani emberek rettegnek, a rendőrök kiszállnak, de tehetetlenek, meg van kötve a kezük. Olyan ez a része a városnak, mintha a mostoha gyermeke lenne…nem törődik vele senki! Kriza polgármester úr kezdeményezésére fel akarták számolni az utcát, 4 sávos utat tervezett oda, de a holding átvette, azóta all minden. Se tájékoztatás, se semmi. Az utca állapota is, mintha tanyán lennénk, az eszementek meg úgy száguldoznak ott kocsival, mint az őrültek, pedig kis gyerekek is vannak, ráadásul nyeljük a port rendesen emiatt! Nagyon szépen kérem, ne feledkezzen meg a város ezen részéről sem. Tudom, fontos a strand, a stadion, a kórház, meg sok minden más is, de az itt élők épsége és nyugalma is az kell legyen. Köszönettel:XXXXXXXXX Sándorné Kartács utca