Debreczeni JózsefA Fidesz

erősen nyomja Miskolcon azt a dumát

(ma felhívott ez ügyben a Hírtévé is!), hogy „Gyurcsány embere (ez vagyok én) vezeti Veres listáját, ergo Verest is Gyurcsány vezeti” Néhány elemi tényre szeretnék utalni ezzel kapcsolatban:

1. Miskolcon az összes ellenzéki párt összefogott, hogy leváltsuk a fideszes városvezetést. Civilekkel együtt közös szervezetet hoztunk létre (Velünk a Város), hogy közös jelölteket és közös listát állítsunk. A lista élére az EP választás és a közvélemény-kutatások szerint legtámogatottabb párt, a DK 12 éve Miskolcon élő országos elnökségi tagja került, aki 2018 tavaszán a baloldal közös országgyűlési képviselő-jelöltje volt (szerénységem): józan ésszel ez természetes.
2. Az ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy nem állítanak saját polgármester-jelöltet, hanem a civil Veres Pált támogatják.
3. A közös kompenzációs lista tehát nem „Veres Pál listája” (ahogy a Fidesz hazudja), Veres nem is akart szerepelni rajta – épp civilségét demonstrálandó. (Ha szerepelne, akkor a Fidesz emiatt vádolná pártfüggőséggel, így az ellenkezője miatt vádolja – lásd még nyuszika esetét a sapkával.)
4. A Fidesz elemi tényeket figyelmen kívül hagyó, hisztérikus reakciói jelzik, tisztában vannak a realitásokkal: el fogják veszíteni az önkormányzati választásokat Miskolcon. A kampányukat jellemző hisztérikus propaganda a pánik jele.