Szeptember 12.
és 16. között 53 botlatókövet helyeznek el 10 magyar településen – írja a Kibic Magazin.
A botlatókő egy 10×10 centiméteres bronztáblára vésett név (valamint születési dátum, illetve a halálozás helye és ideje), amelyet az áldozat utolsó, még szabad akaratából választott lakhelye előtt illesztenek a járdába. A botlatókövek az egykori elhurcolt, meggyilkolt zsidó származású honfitársainkra emlékeztetnek.
Szeptember 13-án 18 órakor Rejtő Jenő egykori munkaszolgálatos emlékkövét helyezik el a II. kerület Bimbó út 3. előtt.
A kezdeményezés Gunter Demnig német képzőművésztől ered, mára Európa-szerte már több mint 70 ezer botlatókőbe „botolhatunk bele“: ez az akció tehát a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé vált.
Gunter Demnig Miskolcon is számos botlatókövet helyezett el. A „botlatás” ez esetben inkább elgondolkodtatást jelöl, az aranyszínű tömbök nem emelkednek ki a felszínből