A megnyitón beszédet
mond Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, Prof. Dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja és Szűcs Imre, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka.
A Magyar Honvédség és a Miskolci Egyetem már évek óta szoros együttműködésben áll egymással, hiszen 2017 óta az egyetemisták szabadon választható tantárgyként felvehetik a Honvédelmi Alapismeretek tantárgyat is, illetve az egyetem és a Honvédelmi Minisztérium 2018-ban együttműködési megállapodást írt alá, amely kiterjed az oktatás, a kutatás területére, és magában foglalja a katonai pálya – különösen a szerződéses és az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony – ismertségének és népszerűségének növelését is. Mindezek mellett a Miskolci Egyetem hallgatói is igénybe vehetik a Magyar Honvédség Önkéntes Tartalékosok részére folyósítható ösztöndíját is.