A 2010-ig általában
stabilan balos Miskolcon a NER megjelenése óta Kriza Ákos a polgármester. Az eddigi két önkormányzati választáson inkább feldarabolta magát az ellenzék, ezért simán vitt mindent a Fidesz, most viszont Borsodban is fordulat történt: a teljes ellenzék beállt a civilként induló Veres Pál mögé, aki évtizedek óta a város egyik gimnáziumának igazgatójaként része a város életének. Vele beszélgetett az Azonnali.hu Borsodról, a romahelyzetről, Gyurcsányról és persze a Diósgyőrről.
Az egy dolog, hogy kampányol, de közben iskolaigazgató is, most meg kezdődik a tanév. Ezeket a teendőit is ellátja?
Tudatosan készültem erre az időszakra, nyáron végig dolgoztunk, és előkészítettük az évet. Múlt héten még az iskolával foglalkoztam teljesen, hétfő óta szabadságon vagyok. De azért minden nap ott leszek az iskolában, és visszük a folyó ügyeket. Elég dolgos, intenzív szabadság lesz.
Gondolta volna, hogy megpróbál valaha is letérni a pedagógusi pályáról?
Az ember érez magában kihívást. 34 évet töltöttem el tanárként, 22 évet vezetőként, ez meghatározó az életemben. De azért mindig elképzeli magát az ember másban, és szerintem van tapasztalatom az emberekkel való foglalkozásban és a közösségépítésben. Szakmapolitikai kérdésben eddig is aktív voltam, nem kevés tapasztalatot szereztem ebben.Az iskola leképzése a társadalomnak, és persze vannak eltérő szabályok, összességében figyelnem kell a gyerekekre, a tanárokra, a szülőkre és az iskolával kapcsolatban lévő szervezetekre is.
Úgy éreztem, vannak olyan kvalitásaim és olyan tapasztalataim, hogy nagyobb léptékű dologba is belevágjak.
Összességében inkább kényszer szülte az ön indulását, vagy korábban is voltak ilyen ambíciói?
Korábban is megkerestek már, hiszen korábban is voltak összetűzéseim a városvezetéssel, de akkor én azt láttam, hogy az iskolában van még teendőm. Ráadásul ez hat éve volt, és akkor még nem teljesült az az álmom, hogy függetlenként tudjak indulni egy teljes nagykoalícióval a városban. Akkor minden párt úgy érezte, önállóan is elég erős, úgyhogy elálltak a megkereséstől. Most, hogy függetlenként elindultam, azt mondták, hogy most érkezett el a nagykoalíció ideje. Úgy mondtam igent, hogy ha a mögöttem álló pártok minden pártpolitikai érdektől elrugaszkodnak, és a városért akarnak tenni, nem magukért.
Létezik 2019-ben pártpolitika nélküli városirányítás úgy, hogy a kormányoldal mindenkit ellenségként kezel, aki nem vele van?
Én úgy gondolom, egy városvezetőnek tudnia kell együttműködni a mindenkori kormánnyal és legnagyobb politikai hatalommal az emberek érdekében. De azt is gondolom, hogy a városi döntéseknek nem ideológiai alapon kell megszületnie, hanem a város érdekében. Az önkormányzati választásoknak éppen ezért a településről kell szólnia, nem a nagypolitikáról.Én nem a kormányt akarom leváltani, hanem Miskolc polgármestere szeretnék lenni.
Miskolcon is nagyon sokan szavaznak a Fideszre és én természetesen nekik is polgármesterük kívánok lenni. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy akik most hatalmon vannak a városban, nem tekintettek partnerként azokra, akik másra szavaztak. Vállalom, hogy idealista vagyok, és hiszek benne, hogy egy városi közösségnek másra van szüksége. Én együtt akarok működni mindenkivel.
Akkor lát arra esélyt, hogy a győzelme esetén önt nem fogják gáncsolni úgy, mint mondjuk Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Pétert?
Itt más a helyzet. Ott egy polgármester került egy kész testület elé, most a testületet velem együtt választják meg. Ha már a nulladik perctől az együttműködést képviselem, és mindenki komolyan gondolja, hogy fel kell emelni Miskolcot, de akkor felül kell emelkednie mindenkinek a hatalomvágyon.
(folytatjuk)