Miért vállalta, hogy elkészíti ezt a filmet?
Mert úgy gondoltam, rendkívül komoly kihívás Tokaj témájáról filmet készíteni. Ez a fogalom nagyon sok mindent jelent és jelenthet: egy város és egy tájegység neve, a történelem része, borok névadója. Témát adhat a filmhez a borászok problémája, például, hogy miként tud érvényesülni a minőség ott, ahol negyven évig a mennyiség volt a meghatározó.
2014-ben kezdték fejleszteni a forgatókönyvet. Mikor vált egyértelművé, hogy a sokféle téma kínálatból mi a leginkább megfelelő a filmhez?
Viszonylag hamar eldőlt: a tokaji aszú. Általában ez az első, ami az embereknek az eszükbe jut Tokajról. Furcsa és ellentmondásos a hozzá fűződő viszonyunk: a tokaji aszút nagyon sokan ismerik, de kevesen isszák. Sokkal inkább nagy értékű ajándék. Amiért filmesként izgatott: rendkívül összetett és bonyolult folyamat az, aminek a végén ez a csodálatos nedű a poharunkba kerül.
A termelési technológia keltette fel az érdeklődését vagy az aszú készítésének kitettsége? Az, hogy a végeredmény nagyon esetleges: minden együtt van-e ahhoz, hogy különleges bor készüljön, és akkor sem biztos az eredmény?
Nem ismeretterjesztő és nem marketingfilmet szerettünk volna készíteni. Még akkor sem, ha a filmben elhangzik majd a borászok állásfoglalása, ami nem lehet más, mint hogy a tokaji aszú világraszóló termék lehetne. Mint amilyen régen is volt. A rizikó természetesen óriási. Ezek az emberek valami különlegeset szeretnének létrehozni. Olyat, ami ritkán adatik, és amiből kevés van a világon. Mindent megtesznek, hogy a szőlő a legjobb minőségű legyen. De van az a pont – általában szeptember eleje –, amikor már szüretelhetnének. A szőlész-borász döntése nemcsak borszakmai és hiúsági kérdés, de egzisztenciális is. Ha kivár, a természet együttműködésével lehet a termésből aszú. Ha csodás összhangban van az időjárás a borász igényével, és minden éppen a megfelelő arányban van meg hozzá: napsütés, köd, pára, szél, mindenből pont akkor és annyi, amennyi kell. Nem látható előre, hogy mi történik majd. Ha elkezdené a szüretet, lehetne minőségi bora, de ő aszút szeretne.
Mi hajtja az ön filmjének hőseit? A saját dicsőség vágya?
Alapvető emberi tulajdonság meghaladni azt, ami addig volt. Akkor is, ha a teljesítmény részben a szerencsétől függ. De kell hozzá a komoly szaktudás és az intuíció is.
Különböző karakterek, ugyanazzal a céllal.
Amikor már tudtuk, hogy mi a film témája, egyértelműnek látszott, hogy Szepsy Istvánnak szerepelnie kell benne. Az ő neve valahogyan minden beszélgetésben előkerül: „Mád Hercege”, „Aszúkirály”. Külföldön is őt ismerik a leginkább. Az ismertséget az évtizedek kitartó, azonos irányba ható munkájával érte el. Nem portréfilmet forgattunk, a film igénye volt, hogy tegyünk mellé szereplőket, úgynevezett komplementer karaktereket. Szándékosan különbözőeket kerestünk. A Szepsy borászat családi vállalkozás, több száz éves hagyománnyal. Bacsó András az Oremus – egy nagy multicég – magyarországi birtokigazgatója. Neki nem volt saját tulajdona, hihetetlen odafigyeléssel, gondossággal vezeti az óriási birtokot, ahol a termelés szinte már indusztriális. A harmadik, a legfiatalabb közülük Alkonyi László. Amikor forgatni kezdtünk, egy éve települt Hegyaljára. Előtte a Borbarát című lapnak volt a főszerkesztője. Önmagát „nejlonparasztnak” hívta, ma már nyilván nem vállalná ezt, mert azóta borászként is bizonyított: díjazott borai révén is ismertté vált.