Miskolcról indulva előbb
a világ két, talán leginkább irigyelt, az elegáns luxussal azonosított tollkészítő cégét lepte meg az ötleteivel, majd saját márka építésébe kezdett.
„Tervező vagyok, akinek a munkája annak bizonyítása, hogy a toll nem csupán egy írásra alkalmas tárgy, hanem a kultúraközvetítés olyan kifejezőeszköze, amit nem érdemes veszni hagyni” – ezzel a definícióval indul a beszélgetés Megyeri Gáborral, az Etelburg ügyvezető tervezőjével. A szakember számára a toll „elnyűhetetlen kommunikációs eszköz, ami egyben kiváló kommunikációs felület is”.
Elárverezték a legendás Sissi-színésznő személyes tárgyait
A találkozónk apropója ránk se figyelve hever az asztalon. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor heteken belül erről a szokatlan formájú, furcsán izgalmas tapintású és meglepően széles felhasználói tartományban professzionálisan viselkedő töltőtollról fog beszélni a világ.
A három évnyi tervezés, gyártás-előkészítés és technológiai, illetve innovációs fejlesztés és „babusgatás” végén a sorozatgyártásig jutott tollat akár ezer dollár körüli áron is elkezdhetik értékesíteni, erre először az amerikai Kenro Industires bolthálózatnak lesz lehetősége. Az elképzelés szerint innen kezdi meg a világhódítást az Etelburg is.
Ezen a ponton azonban érdemes megállni, és mivel a debütálásra kész márkanév mögé mostanra több mint egy évtizednyi alapozó-építő munka került, visszanézni.
Miskolc, MOME, Montblanc
Megyeri Gábor még 2007-ben, Hamburgban fogadta meg magának, hogy egyszer saját branddel is a világ elé áll. Akkor már hónapok óta a luxustoll-gyártó Montblancnál dolgozott. Éppen kezdte megérteni, hogy e területen a tervezésnek és a gyártásnak valóban létezik olyannyira magas szintje, ahol az már kevésbé iparművészeti-, sokkal inkább képzőművészeti alkotások születnek, de azt is, hogy ennek a picike, kiváltságos univerzumnak ő éppen a közepén áll.
A filmezéstől a festészeten át a grafikáig mindenbe belecsapott, de a célkereszt csak azt követően állt be a kellő irányba, amikor – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME) sikertelen felvételit követően – elektronikus grafikusnak tanult egy szakközépiskolában.
A miskolci képzőművészeti életet akkor meghatározó Fata György keze alá került, aki „hatékonyan vezetett rá arra, hogy mit is akarok csinálni” – idézi vissza a számára máig meghatározónak tartott időszakot a dizájner. Az alapos egyetemi előkészítést követően, 2002-ben felvették a MOME-ra, ahol először csak másodévesként keltették fel az érdeklődését. Különböző, prémiummárkás német cégek projektjei között így rögzült a Montblanc tollak iránt már korábban is meglévő érdeklődés és vonzalom. És bár az egyetemista a portfóliója gyarapításával és csiszolgatásával még éveket töltött el valódi „éles bevetés nélkül”, negyedévesként megérett benne a döntés, hogy a terveit elsőként a luxus tollakat gyártó cégnek mutassa meg. Az egyetemen többen megmosolyogták és vakmerőnek tartották az ambíciói miatt, a Montblanc alig egy héttel később jelezte: szeretnék Gábort szerződtetni, aki így a diplomamunkáját már Hamburgból készítette el.
Utólag sokkal félelmetesebb
A Montblancnál töltött első napokban ugyan folyamatosan az ájulás kerülgette. De aztán mégis hamar hozzászokott, hogy abba a világba kapott belépőt, ahol – mint fogalmazott: – „lépten-nyomon több mint 100 évnyi tömény dizájntörténelemben lépked az ember, ahol mindenhonnan ömlött rám az elit kultúra és tapintható volt a hírességek jelenléte”. Csak később tudatosult benne, hogy milyen kivételes helyzetbe került már azáltal is, hogy a cégnél annak fennállása óta készített összes tollát szabadon elemezhette. Utólag már inkább félelmetesnek tartja, mennyire természetesnek tűnt, hogy a Montblanc vezető tervezője melletti asztalnál dolgozik a márka következő tollcsodán.
„A” toll
Etelburg
Az első projektje, a Mark Twain toll utolsó ismert kereskedelmi ára 1500 dollár volt (de már régóta nem kapható). A szimbólumokkal, utalásokkal és az írót különböző ismertetőjegyein keresztül megidéző műalkotással Megyeri Gábor úgy érezte, hogy belenézett egy bugyorba – és tetszett neki, amit látott. „Rettenetesen imponáló volt, úgy tűnt: ott a helyem. És bár vissza akartam térni a Földre, de valahogy mégis azt éreztem, hogy az a magasság az, ahol lenni, alkotni akarok” – magyarázta.