A projekt lényege
, hogy a Németországi nagy történelmi egyházak hívőinek találkozniuk kell egy hétköznapi zsidóval. Nem egy kaftános, pajeszos , fehér zoknissal hanem egy egyszerű átlagos izraelitával. Egy olyannal aki még a nevében sem azonosítható a náci plakátokról visszaköszönő karvalyorrú , lelketlen, uzsorással aki nemcsak a bankvilágát hanem még a médiát is keményen uralja. Igen vannak polgári foglalkozást űző, tanárok, orvosok, ügyvédek, mérnökök és bányászok is nem nemcsak kereskedők a gyülekezetben. Nos , közülük néhányat meghívnak a keresztény közösségekbe ahol egy rövid bemutatkozás után a vendéglátók minden kérdésére válaszolnak. Ha kell még arra is, igaz e , hogy a szűz lányok vérével sütik a pászkát vagy ismerik e a Cion bölcseinek a jegyzőkönyvét. S mi a véleményük Izrael államról, mennyire kötődnek hozzá, s a vallásukat miként egyeztetik össze a nemzetiségükkel.Nos, első hallásra elég különös az ötlet, szinte meghökkentően bizzar. Még sem vetném el ha nálunk is megteremtenék ezt a lehetőséget. Mondjuk vidéken ahol halmozottan erős a zsidó elleni gyűlölet sokan még nem is találkoztak velük. Vagy azzal kezdik, ismerek egy rendes zsidót, meg egy rendes cigányt, s innentől vége a párbeszédnek. Különben magam mondom, az antiszemitizmus önmagában egy szabad véleménynyilvánítás. Szíve lelke mindenkinek, mit gondol a másikról. A baj ott kezdődik amikor egy döntéshozó, egy hivatali hatalommal rendelkező személy az állam képviseletében nem képes elvonatkoztatni a személyében tobzódó gyűlölettől. S akkor jöjjön a német példa egy általam nem igen preferált portálról.
“Gondolom eddig viszonylag kevés olvasónknak jutott eszébe kibérelni egy zsidót. Legalábbis én még nem gondoltam rá. Nos, el kell, hogy keserítsek mindenkit: a szolgáltatás Németországban elérhető, Magyarország kimarad ebből az „áldásból”. Egyelőre legalábbis. A Der Stürmer Frankfurter Allgemeine hasábjain, hogy, hogy nem, még egy kis önreklámot is kaptak segítségül, így kalauzol el egy minket a két promóter, Miriam Marhöfer és Michael Friedmann, hogy is született ez a kezdeményezés, és mik voltak a kiváltó okok. Ezúttal egy Hessen tartományban található evangélikus közösségben tartottak előadást, ami alapján az újságban található cikk is született. A lampertheimi Luther-közösség a két zsidó szerint felkészült volt, ami a zsidók történetét és vallását illeti, bizonyára csak azt felejtette el mindegyikük, hogy annak idején maga Luther hogyan vélekedett az ominózus népről. De erről talán majd máskor. Kép: FAZ / Michael Kretzer A kezdeményezés lényege, hogy a közösségekhez eljuttatott zsidók meséljenek a zsidóságról, milyen „Németországban zsidónak lenni”, valamint válaszoljanak minden feltett kérdésre, olyanokra is, amelyeket ők bizonyára „sztereotípiaként” fognak értelmezni. Például, hogy ők uralják-e a média világát. Csodálkoznék, ha erre bármelyik előadó „igennel” felelne, tehát az igazmondás már itt megtörni látszik. Marhöfer és Friedmann a lampertheimi agytágítón beszéltek saját identitásukról is. Itt, akarva akaratlanul kicsúszott egy-egy olyan mondat is, amelyet érdemes mindenkinek megjegyeznie. Például Friedman farmerban és kockás ingben közli, hogy „nem minden zsidó kapcsolódik szorosan a valláshoz, és nem mindegyik néz ki úgy, mint az ortodoxok, akiket a tévében látni. Sokan úgy járnak, mint én”. Köszönjük a tanulságos információt! A cikkből kiderül, hogy az előadókat a mindennapjaik során sokszor faggatják az izraeli politikai helyzetről, ami szemlátomást zavarja őket, annak ellenére, hogy az ellenkezőjét állítják. Marhöfer le is szögezi, hogy a kezdeményezés „Rent A Jew” és nem „Rent An Israeli”. „A politikával kapcsolatos beszélgetéseknél sokkal fontosabb a vallásos életről és az antiszemitizmusról beszélni” – fejti ki véleményét. A „Bérelj egy zsidót” kezdeményezés mottója a „beszéljen velünk, ne rólunk!”, így nem nehéz rájönnünk, mi is a célja a programnak. Manapság divatos kezdeményezés minden, ami úgynevezett „érzékenyítés” néven fut. Amennyiben nem az izraeli politikáról szólnak a diskurzusok, hanem az „előítéletek” és „sztereotípiák” lebontásáról, akkor bizony kimondhatjuk, hogy ez is a német társadalom érzékenyítésének egy válfaja. A honlapjuk tanúsága szerint is a tapasztalatokon, a sztereotípiákon, a németországi zsidóság mindennapjain van a hangsúly. Előadót pedig meghívhat akármilyen csoport, kulturális egyesület, iskolás csoport, stb. Ja, igen! S majd elfelejtettem. Meglepetés (így fogalmaz a honlapjuk is), de a szolgáltatás (mármint a „bérlés”) ingyenes! Jelen sorok írója nem túlságosan érti a kezdeményezés lényegét, hiszen akiket át lehetett nevelni a német társadalomban, azokat már rég átnevelték, akiket meg nem sikerült, azokat nem is fogják soha. Az „antiszemitizmus” és a „sztereotípiák” lebontása helyett én inkább az egyre nagyobb számú muszlim közösségek miatt aggódnék a németországi zsidóság helyében, de ez legyen az ő problémájuk. Továbbá az sem teljesen világos számomra, hogy ha nem gondolják magukat kívülállónak a német társadalmon belül, akkor miért kell az identitásukról előadást tartani? Annyira nem tudom megfejteni ezt a paradoxont, mint a „női kvótát”. A cikkben viszont a rendkívül klisés „bontsuk le a kliséket” mantrázás közben olvashatunk vicces dolgokat is. Így például megtudjuk, hogy Miriamot „Jewing Gum”-nak nevezték az iskolában (rímel a chewing gum-ra, ami angolul rágót jelent – a poén halála, ha megmagyarázzák). Az evangélikus közösség bizonyára már mindent megtudott, ami eddig érdekelte őket, vagy nyomta a lelküket a zsidósággal kapcsolatban. Ha Németország pusztulása (és butulása) ilyen mértékben folytatódik, akkor még van pár éve a mozgalomnak, hogy „harcoljon az antiszemitizmus ellen”. Utána majd meglátjuk, mire mennek a muszlim bevándorlókkal. Jó munkát a csapatnak!”
szantograf.hu