Novákné esélyei ?

Íme a 17-es

körzet: Bartha György szocialista önkormányzati képviselő neve nem ismeretlen a miskolciak előtt. Bátran állíthatjuk, körzetében verhetetlen, már 25 éve dolgozik városatyaként. A Fidesz persze próbálja ellehetetleníteni, nemtelen eszközökkel elérni, hogy ne nyerjen, eddig sikertelenül. Legutóbb például Alakszai Zoltn jegyző átszabta Bartha György körzetét, abban a reményben, hogy majd a kormánypárti jelöltnek lejt a pálya. Később a bíróság kimondta, a jegyző választókörzet átrajzolása szabályellenes volt.

A Velünk a Város és az ellenzéki összefogás Bartha Györgyöt indítja, aki így ír magáról: “”Már 25 éve szolgálom Miskolc városát, és hatodik alkalommal kaptam bizalmat, hogy képviseljem Önöket a városi közgyűlésben. A jelenlegi városvezetés ismét a választókerületek átrajzolásával próbált gyengíteni engem, de a bíróság ezt megakadályozta. Ezzel sikerült elérnem, hogy a Kilián-dél ismét egységesen egy választókerülethez tartozzon, így megszűnt a lakótelep megosztottsága. Szeretnék tovább dolgozni mindannyiukért és környezetünk épüléséért a 17. választókerületben… Célom, hogy a választókerület közösségével egyetértésben fejlesszem és szépítsem lakókörnyezetünket. Bulgárföldön, az észak és dél Kiliánban valamint a Köztársaság út vonzáskörzetében egyaránt javítanék a járdák és az utak állapotán, biztonságossá téve a gyalogos és az autós közlekedést. Parkolóhelyek kiépítésével mérsékelném a zsúfoltságot. Fák ültetésével és madáretetők kihelyezésével tovább növelném a zöld környezetet. A bérházak közé felnőttek és gyerekek által is használható edző és játszóeszközöket telepítenék élhetőbbé téve lakókörnyezetünket.”

A Fidesz-KDNP Novák Józsefnét indítja, aki jelenleg is önkormányzati képviselő. Ennek ellenére önéletrajzát nem találtuk meg, csak egy szórólapot, amin hirdeti, Miskolc nem lehet ellenzékben. De, hogy miért nem, és, ha ellenzékben lenne, annak mi a következménye, az nem derül ki. Mintahogy az sem, vehetjük-e ezt fenyegetésnek.

De lássuk a szórólapját: “Tősgyökeres miskolci vagyok, családommal együtt 48 éve élek a diósgyőri városrészben, két felnőtt fiúgyermek édesanyjaként és két lányunoka büszke nagymamájaként. A Váralja Lakásfenntartó Szövetkezet elnökeként napi kapcsolatban vagyok a társasházban és tömbházban élőkkel. Tapasztalom, hogy az épületek és a közterületek állapotának fejlesztése, valamint az élhető városrész kialakítása egy olyan közös igény és feladat, ami csak rendszeres, folyamatos munkával valósítható meg. Az itt élők bizalmából 2014 óta dolgozom önkormányzati képviselőként. Tapasztalatom alapján egy egy széles körű munka: tenni a városért és a lakosságért. Női képviselőként sok mindent észreveszek, meglátok, ami felett férfitársaink figyelme talán elsiklik. Legfontosabb feladatomnak a közrend, közbiztonság fenntartását és erősítését tekintem, ennek érdekében támogatom a térfigyelő kamerák kihelyezését a problémás területekre. Kiemelt célom, hogy folytatódjon az utak, járdák, parkolók, csapadékvíz-elvezető rendszerek építése, valamint a további parkosítás, a játszóterek felújítása, korszerűsítése…”

Arra azért kíváncsiak lettünk volna, nőként mi az, amit jobban észrevesz, mint férfitársai. Erre azonban nem tért ki.

Akik még indulnak: Gábor Ferenc (Mi Hazánk), Gogolya Vivien (Új Lendület Miskolcért).