Ki lesz Miskolc polgármestere?

A Velünk a Város

Egyesület és a szövetséges ellenzéki pártok és szervezetek úgy döntöttek, hogy Veres Pált, a Függetlenek SZIVE polgármesterjelöltjét támogatják az őszi önkormányzati választásokon. “Biztosak vagyunk abban, hogy Veres Pál az, akivel közösen Miskolcot visszavezethetjük a fejlődés útjára. Mindannyian úgy gondoljuk: Veres Pál vezetésével újra felvirágzik Nagy-Miskolc” – írják honlapukon.

Veres Pál már jóideje szálka a miskolci városvezetés szemében, nem tudni, miért. Először az általa vezetett nagymúltú Földes Ferenc Gimnázium nevét akarták “elvenni”, majd miután ez nem sikerült, az igazgatói posztból szerették volna eltávolítani. Ebben is elbuktak, és mindkét esetben több tízezer miskolci állt ki az igazgató mellett, még tüntettek is azért, hogy Veres Pál maradjon az intézmény élén. De nem csak a miskolciak álltak ki érte, az eseményekből úgy tűnt, a Fidesz magasabb szintjein is elítélték a miskolci kormánypárt kicsinyes bosszúhadjáratát, ezért átnyúltak a helyi pártkatonák feje fölött, és meghagyták posztján Veres Pált.

A Velünk a Város Egyesület és az ellenzéki összefogás jelöltje 1962-ben született Ózdon. Matematika, fizika, számítástechnika szakos középiskolai tanár, közoktatás-vezető, mesterpedagógus, tanfelügyeleti és a pedagógusminősítési szakértő. 1997 óta (rövid kényszerű szünettel) a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Tanulmányait az ózdi József Attila Gimnáziumban, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, valamint a Janus Pannonius Tudományegyetemen végezte. Nős, két felnőtt gyermek apja.

Programja a Nagy-Miskolc nevet kapta, amelynek főbb pontjai a város gazdasági fejlesztése, közbiztonság javítása, a fiatalok megtartása, visszahívása. “Mi olyan Miskolcot akarunk, ahonnan nem akarnak elmenni az ott élők, ahova vissza akarnak térni azok, akik korábban elhagyták azt – hangsúlyozta Veres Pál. – Olyan Miskolcot akarunk, ahova más városokból is jönnek, amely képes és akar is újra valódi régióközpont lenni. Olyan várost, amely hálás a szépkorúaknak, és törődik azokkal, akiktől a várost örökül kaptuk. Olyan várost akarunk, amely a városlakókért működik, és ahol virágzik a gazdaság. Olyan Miskolcot építünk, amely reményt és lehetőséget ad a fiataloknak.”

Nagy-Miskolc névre keresztelt programjából kiemelte: újraértelmeznék a zöld város fogalmát. “Ötven százalékkal növeljük a zöldfelületek kezelésére fordított összeget. Érjük el, Miskolc ne a gazdátlan, burjánzó növények miatt legyen zöld város”- mondta.

Veres Pál programjának része a befektetés ösztönzés, a város fejlesztése. Miskolc jövőjének építését együtt képzeli el a fiatalokkal. Éppen ezért bérlakás programot indít – száz lakást hirdet meg -, a pályakezdők, a Miskolcon dolgozni akarók kedvezményesen bérelhetnék ezen ingatlanokat,

“Csökkenő lakosságszám mellett nincs növekedés, elvándorlásból nem lesz fejlődés. Mit tehet ez ellen az önkormányzat? Mint a legnagyobb foglalkoztató, a város ismerje el végre anyagilag is munkavállalóit, ezért bevezetjük a városi minimálbért a város cégeinél. Legyenek ők is megbecsült munkavállalók, mert ma, a vezetőik kivételével sajnos nem azok. Új adó- és ingatlanpolitikát indítunk, amely a helyi szakembereket, helyi vállalkozásokat hozza előnybe. Mindenkit partnernek tekintünk, aki tenni akar Miskolcért, mert a város fejlesztése közös ügyünk” – jelentette ki.

Októbertől valamennyi nagyobb beruházás tervezésébe bevonjuk a helyben élőket, nem csak megkérdezzük véleményüket, hanem figyelembe is vesszük azokat – emelte ki Veres Pál. – Több mint tíz éve nem indult homlokzatfelújítási program Miskolcon, most lesz, elíndtjuk a belvárosi épületek rekonstrukciós programját. Ehhez kapcsolódóan a jelmondatunk: sötét kapuból elég egy.

Miskolci vállalkozásokkal közösen megkezdjük a történelmi Avas felújítását – árulta el. – Szeretnénk, ha a városrészeknek lenne saját városközpontja. Szeretnénk visszahozni a város elveszett fesztiváljait, mint a Kocsonyafesztivált, vagy a Kalákát, valamint visszaadjuk az operafesztivál nemzetközi rangját is.

“Hatékonyabbá és határozotabbá kell tenni a városi rendészet munkáját, békés átlagemberek, parkolási szabálysértések helyett figyelmüket a valódi bűnözésre fordítsák. Szorosabbra fűzzük a viszonyt a Belügyminisztériummal, a rendőrséggel, hogy több járőr jusson a miskolci utcákra, hogy magasabb béreket kapjanak a járőrök, akár önkormányzati pótlékkal kiegészítve azt” – javasolja.

Veres Pál fontos kérdésnek tartja a Salkaházi programot, amelyet nem hogy megszüntetne, annak bővítését tervezi. “Amellett, hogy megtartjuk valamennyi elemét, kiszámíthatóbb programot ígérünk, és nem csak a választások idejére. Szeretnénk egy Salkaházi pluszt indítani, mert azok, akik felépítették Miskolcot, többet érdemelnek annál, minthogy választások előtt licitháború áldozatai legyenek” – fogalmazott.

Veres Pálnak az önéletrajza is fellelhető a világhálón, néhány adat belőle: 1986 óta tanít a Földes Ferenc Gimnáziumban elsősorban speciális matematika tagozatos osztályokban. Diákjai gyakran szerepelnek sikeresen a különböző versenyeken, a legkiemelkedőbb eredmények: 1993-ban diákolimpia ezüstérem (Ankara), és 1994-ben aranyérem (Hong-Kong). 2000-től országos szakértői feladatokat lát el a középiskolák központi matematika írásbeli felvételijével, a kétszintű érettségivel és tantervkészítéssel kapcsolatban, valamint a Matematika I. kategóriában az OKTV Bizottság tagja. 1999-2003 között a Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási Szakosztályának alelnöke, jelenleg az Oktatási Bizottság tagja. 2003-ban a Miskolci Egyetemmel és az INNOCENTER Kht.-val közösen szervezte és indította el a Digitális Középiskolát, ahol a program irányítása mellett matematika tananyagfejlesztő, tantárgygondozó és konzultációs tanár. A Digitális Középiskola a régió hátrányos helyzetű felnőttei számára teremt korszerű, országosan, sőt nemzetközi szinten is egyedülálló gimnáziumi felnőttképzési formát. A képzési forma egyik kitalálója és kidolgozója. Az Arany János Tehetségfejlesztő Program alapító intézménye igazgatójaként egyik irányítója és aktív résztvevője a hátrányos helyzetű tanulók tehetséggondozásának. Szakértőként részt vesz a Nemzeti Tehetség Programban. 2017-ben meghívást kapott a Klebelsberg Központ elnöki szakmai tanácsadó testületébe. A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok Osztálya által létrehozott, a matematika oktatás eredményessége javításának lehetőségeit kidolgozó munkabizottság tagja volt. A Beke Manó, az Ericsson és a Rácz Tanár Úr Díj bizottságának tagja.

A Fidesz-KDNP először dr. Kriza Ákost szerette volna indítani az őszi választáson, de a jelenlegi polgármester betegségére hivatkozva két hét után visszalépett, és dr. Alakszai Zoltán jegyzőt ajánlotta maga helyett. Már akkor sem értettük, miért őt, hiszen azért van nála nagyobb név is a miskolci Fidesz házatáján. Sokan azt rebesgették, azzal, hogy Veres Pál a másik oldal színeiben elindult, a helyi kormánypárt esélytelennek látta a helyzetét, így nagyágyúi nem vállalták be az esetleges bukást, ezért egy “taknyosra” bízták a jelöltséget.

Alakszai Zoltán önéletrajza továbbra sem fellelhető, hiába dolgozik jegyzőként, a város honlapján nem tették nyilvánossá azt. Illetve még mindig nem lehet tudni, hogy Miskolcon él, vagy Budapestről jár dolgozni szolgálati autójával. Erre vonatkozó közérdekű adatkérést már adtak be ellenzéki képviselők, de a városháza időhúzásra játszik.

Többen Alakszai Zoltán végzettségét is firtatják, egészen pontosan azt, megfelelő-e ahhoz, hogy jegyzőként dolgozhasson. Bár nem ártana megtanulnia jobban a jogszabályokat, hiszen a törvényesség őreként Miskolc választókerületeinek határait sem tudta jogszerűen kijelölni. A bíróság ugyanis jogszabályellenesnek ítélte azt, ahogy átszabta a város választókörzeteit. Tette mindezt azért, hogy október 13.-án a Fidesz kerüljön előnybe.

A jogszabályokkal gondjai vannak a Fidesz újdonsült polgármesterjelöltjének, viszont annál gyorsabban elsajátította, hogyan kell gyalázni a politikai ellenfeleket, sőt, hogyan kell Kriza Ákos betegségét megalázó módon kampánycélokra használni.

Érdemes megjegyezni róla azt is, szívesen oszt jutalmat saját magának. Két évvel ezelőtt például másfél millió forintot utalt ki magának, amiért elvégezte a munkáját, ráadásul akkor még csak három hónapja dolgozott az adóosztályon, így az előző félévi bevételek alakulásához sok köze nem volt.

Programját nem érdemes felsorolni, mert leginkább Veres Pál elképzeléseit próbálja magáévá tenni. Meg olyanokat ígér, amit nem lehet: a kampány hevében a várfürdő újranyitását is belengette. Azt azonban tudni kell, barátja, dr. Kriza Ákos tavaly egyértelműen kijelentette, nem lesz, nem lehet várfürdő. Olyan, nintha nem is beszélnének egymással a fideszes politikusok.

Akik még indulnak a polgármesterségért: Fülöp József Istvánné (Munkáspárt), Kopcsó Gábor (Új Lendület Miskolcért), Pakusza Zoltán (Mi Hazánk). Róluk azonban az a pletyka járja, kamujelöltek, a Fidesz támogatásával indulhattak, azzal a céllal, hogy megosszák az ellenzéki oldal szavazóit. Elemzők szerint a rájuk adott voksok olyanok, mintha a Fidesz-re szavaznánk.