Lyukóvölgy kényes
téma, kampányidőszakban mindenképp. A miskolci fideszes városvezetés az elmúlt kilenc év alatt sem tett semmit azért, hogy megoldást találjon a városrész problémájára, sőt, áltelepfelszámolási programjával csak tetézte a bajt. Épp itt lenne az ideje, hogy Lyukót ne csupán választáskor „használja” a hatalom, hanem akkor is tegyenek a területért, amikor éppen kampánycsend van. Kíváncsiak voltunk, Veres Pál, a Függetlenek SZIVE polgármesterjelöltje, akit a Velünk a Város Egyesület támogat, hogyan képzeli el Lyukóvölgy jövőjét.
A Nagy-Miskolc programon belül számos, a várossal kapcsolatos tervét, célját megismerhettük. De azt gondolom, Miskolc egyik legégetőbb problémája Lyukóvölgy…
Veres Pál: Valóban. Ezt a helyzetet, ami a városrészben kialakult, mielőbb kezelni kell, mert azt látjuk, az elmúlt kilenc évben sokkal inkább csak a gondok szőnyeg alá söprése történt. Éppen ezért, amikor júniusban elkezdtük a munkát, az első az volt, hogy találkoztunk szakemberekkel, érdekképviseletekkel, roma aktivistákkal. Azt akartuk megtudni, mi a javaslatuk, mit kellene tenni a városrészben, hogyan lehetne jobbá tenni a körülményeket. Ezen túl Csontos Róbert képviselőjelöltünkkel végigjártam Lyukóvölgyet, feltérképezve az ottani lehetőségeket, keresve a megoldásokat.
Van megoldás?
Veres Pál: Igen, de nem tudunk varázsütésre változtatni Lyukóvölgy helyzetén. Kis lépésekben kell haladnunk, de mindenképp el kell kezdeni a folyamatot, mert a városrész egy időzített bomba…Azt látni kell, nem megoldás, ha teljesen legyaluljuk a területet, de az sem, ha nagy változásokkal kezdjük. Szociális lépcsőfokokat, igényszinteket kell kijelölni, majd egy-egy ilyen szint teljesítése után tudunk csak továbblépni. Többéves programra van szükség, hiszen 25 évig tartott, amíg ide jutottunk. Gondoljunk bele, a roma lakosság volt az első áldozata a nagyipar bedőlésének, ők váltak először munkanélkülivé, és alacsony végzettségük miatt már nem tudtak elhelyezkedni. Mára vannak olyan generációk, és nem csak a roma lakosság körében, amelyek úgy nőttek fel, nem látták a saját apjukat munkába menni.
Igényszinteket említett, mik ezek?
Veres Pál: Lyukóban mélyszegénységben, nagyon nehéz körülmények között élnek emberek, miközben azt a minimális segítséget sem kapják meg, ami picit is könnyítene a helyzetükön. Ilyen segítség lehet a lakhatási feltételeik javítása. Ebben a Máltai Szeretetszolgálat élen jár, a számozott utcákon megvettek és felújítanak komfort nélküli, vagy éppen félkomfortos házakat. Ott rövid lejáratú, három hónapos bérleti szerződéseket kötnek a lakókkal, ha az alatt megrongálják az ingatlant, vagy rendbontás történik, nem hosszabbítják meg a szerződést. Valamint, kártyás mérőórák vannak, azaz annyi vizet, villanyt használnak, amennyiért fizettek. A számozott utcán működik, a Lyukóban is segítség lenne.
Vannak a városrészben erre alkalmas ingatlanok?
Veres Pál: Igen, például ott van a bánya régi irodaépülete, amelyet néhány évvel ezelőtt elkezdett ugyan felújítani a város, de jelen pillanatban csak egy épületváz nyílászárók nélkül. Ebből legalább 40 kisebb lakás kialakítására van lehetőség.
Beszélgetett az ott élőkkel, ők mit szeretnének?
Veres Pál: Érdekes volt hallani, mik az igényeik. Egyszerű dolgok: azt halljuk, szemetes Lyukó, miközben egy darab kukát, konténert nem láttunk a területen. A helyiek pedig elmondták, ha lenne konténer, odavinnék a szemetet. Azt gondolom, ha négy köbméteres konténereket kihelyeznénk az utcákba, az megoldás lenne, és nem lenne túl nagy költség sem a városnak. A másik gond a közvilágítás hiánya. A lámpák egyszer kiégtek, azután nem cserélték azokat. Az általános iskolai kollégáim meg panaszkodnak, hogy a szülők télen arra kérik a tanárokat, hogy kora délután engedjék haza a gyerekeket az iskolából, mert féltik őket, hogy sötétben menjenek, botorkáljanak haza. Gondként említhetném a közösségi terek hiányát is. A máltaiak próbálnak ugyan tenni, de csak kis körzetben érik el a lakókat. Segítség persze az is a szeretetszolgálat részéről, hogy létrehoztak egy közös tisztálkodási helyet, közös mosodát, hiszen a legtöbb házban nincs víz sem. De nincs a területen egy rendes játszótér sem, se óvoda, se iskola.
Ha meg lenne, akkor a jogvédők szegregált intézményeket kiáltanának.
Veres Pál: Persze, örök vita folyik erről, de az sem jó, hogy jelen pillanatban több kilométert kell utazniuk a gyerekeknek, hogy bejussanak a városi oktatási intézményekbe. Ez egy, a mélyszegénységből kitörni akaró családnak is teher, hiszen meg kell venni a bérletet, mondjuk négy gyerek plusz egy szülő esetében az már közel 20-25ezer forint. Ez az összeg a havi jövedelmük nagy részét el is viszi, így inkább gyalog járnak be, télen is.
Megoldás?
Veres Pál: Azt gondolom, nem lenne nagy költség ingyenes iskolabuszrendszert működtetni Lyukóvölgyben… Azt látom, ha érdekelté tudjuk tenni a helyieket egy-egy feladatban, ha felelősséggel tartozhatnak valamiért, azzal tudnának élni, és végre is tudnák hajtani. Gondolok például arra, közösen létrehozunk egy játszóteret, és azt mondjuk, xy-nak, vagy egy családnak, hogy ők a felelősek azért, hogy ott rend legyen, akkor figyelni fognak rá. Belső szociokulturális környezetükben biztosítani tudják, el tudják érni, hogy a rájuk bízott játszótér, közösségi tér egy hónap múlva is rendben legyen. Érdekeltté kell tenni őket a fejlesztési folyamatokban.
Munka?
Veres Pál: Nemrégiben beszéltem egy, az ottani közösségben meghatározónak számító roma vezetővel, ő azt mondta, higgyük el, morálisan is sokat jelentene, ha nem segélyből kellene élniük, nem azt éreznék, hogy csupán megtűrt emberek, hanem alkalmazottak, hogy valós munkát végeznek. Nem a közmunka a megoldás.
Azt tudni kell, a Lyukóban élők gyakorta panaszkodnak arra, a miskolci vállalkozók nem veszik fel őket dolgozni, ha megtudják, hogy a Lyukóvölgyben élnek, annyit mondanak: „Jaj, lyukósi”… és ezzel már el is estek a munkától.
Veres Pál: Sajnos ez nagyon nagy bélyeg az ott élőkön. Pedig ők nem egy homogén közeg, sokan nem önhibájukból kerültek ebbe a helyzetbe, de jelentős részük szeretne feljebb lépni. Éppen ezért lehetőséget kell biztosítani nekik, akár a városi cégekben, hogy alkalmazottak legyenek. Az alacsonyabban képzett munkaerőnek is meg kell találni a helyet. Ha ők bérből élnek és nem segélyből, az egészen más morális szintet jelent számukra is. Amiben hiszek, az a képzés. Nincs ács, nincs kőműves, nincs burkoló. Ilyen szakmákra kellene képezni őket, természetesen valódi, gyakorlatorientált képzésekkel.
Tudjuk, hányan élnek Lyukóvölgyben?
Veres Pál: 3000-3500 közöttire becsülik, de pontos adat nincs. Nagy gond, hogy nincs pontos nyilvántartás a területről. Az elmúlt években a nyomortelepek látszat megszüntetése zajlott Miskolcon, és ez nem, hogy megoldotta volna a problémákat, újakat gerjesztett. Tegyük fel, van egy közösség a Tetemváron, vagy a Mésztelepen, amely a saját szociokulturális környezetében, saját szabályai szerint él, majd jön egy másik társaság, máshonnan, másképp szocializálódva, más érdekekkel. Persze, hogy feszültséget kelt! A Tetemvárról megkerestek már azzal, hogy a számozott utcákból bekerült egy család, és megbontották a helyiek látszólagos rendjét, új problémákat hoztak.
A fideszes vezetés többször hangsúlyozta, a nyomor felszámolása nem önkormányzati feladat. Igaz ez?
Veres Pál: Én azt gondolom, az önkormányzatnak is van ebben feladata. Nincsenek csodák, nem tudunk elrugaszkodni az országos jogszabályoktól, attól, amit az országos szociális rendszer enged, de vannak lehetőségek a városvezetők kezében is. Azok az apróságok, amiket soroltam: legyen konténer, közvilágítás, iskolabusz, egyes területeknek felelősei, közösségi terek.
Ne felejtkezzünk meg Lyukóvölgy másik gondjáról, ami a feszültségek fő forrása. Sok beköltöző ugyanis illegális lakásfoglaló. A lyukói víkendházak gazdái nem mernek kijárni a telekre, inkább hagyják veszni tulajdonukat, sok esetben egy élet munkáját.
Veres Pál: Valóban, a feszültségek jelentős része abból adódik, hogy a beköltözők a telkeket tönkretették, lelakták a hétvégi házakat, elhordták, ami mozdítható volt. Óriási sérelmek vannak, megjegyzem, jogosan. Természetes, hogy érzelmileg megviseli az embereket, hogy az egykor virágzó kiskertjük odalett. Az emlékektől való megfosztottság hihetetlen indulatokat generál. És az uszításban, az előítéletek erősítésében nagy szerepe van annak, hogy rengeteg a személyes sérelem. Ezt a helyzetet is csillapítani kell.
Hogyan lehet?
Veres Pál: Csak úgy, ha az önkormányzat tisztában van a helyi tulajdonviszonyokkal. Ahol például illegális beköltözők vannak, ott az önkormányzatnak kell megoldást keresnie arra, hogy tulajdonába vegye az ingatlant. Egyrészt ezzel valamennyire kárpótolja azt, akinek elvették a tulajdonát, másrészt, ha telekhatáron belül vagyunk, vannak jogosítványaink, fel tudunk lépni az illegális lakásfoglalókkal szemben. Ráadásul ezeken, az önkormányzat által felvásárolt telkeken is lehet alacsony komfortfokozatú lakásokat építeni, akár a helyiek is megtehetik kalákában… Hangsúlyozom, látni kell, kik laknak ott, milyenek a tulajdoni viszonyok, és ebbe hogyan lehet úgy beavatkozni, hogy a volt telektulajdonosoknak is elégtételt, lelki megnyugvást jelentsen.
Azaz jelképes összegért megvásárolná az önkormányzat az illegálisan elfoglalt házakat, telkeket, és elkezdené rendezni a területet?
Veres Pál: Igen, ugyanis tulajdonosként el tudna járni az önkormányzat, és mégha csak jelképesen is, de kártalaníthatnánk a tulajdonosokat, akiknek ez némi megnyugvást is jelentene.
Azt gondolom, egy ilyen probléma kezelésében fontos a partnerség.
Veres Pál: Igen, hiszen érdemi előrelépés csak hosszú távú stratégia mentén lehetséges, nem ötéves ciklusban kell gondolkodni, hanem következetesen minden polgármesternek végig kell vinnie ezt a programot. Ha nem ez történik, ebből a helyzetből nem lesz kiút. Együtt kell működni pártállástól függetlenül. Mint említettem is, 25 éve alatt jutottunk el ide, ha ezt a folyamatot vissza akarjuk fordítani, nem megy varázsütésre, minimum 25 év kell hozzá. De történjen végre valami, induljon el, mert a mostani városvezetés részéről nem látjuk sem a koncepciót, sem az első lépéseket. Az, hogy lerombolók romos házakat, és az emberekkel nem foglalkozom, az nem megoldás. Ide viszont megoldás kell, nem mélyíteni az egyébként is meglévő sérelmeket.