Rostás László volt főépítész, mielőtt még lemondott volna…

Nagy a csend a Szent 

István tér mellé tervezett Avalon Business Center körül. Az irodaház megépítése ellen tiltakozók szerint, ismerve minden hivatalos álláspontot, a projekt a választások miatt került parkolópályára. Miközben a Szent István tér kivitelezése közel sincs parkoltatva.

 

Ahogy a Velünk a Város kiadványában is olvashattuk, nagy “csomagolás” zajlik az önkormányzatnál, hiszen az utolsó percekben sorra írták ki a milliárdos, több százmilliós közbeszerzéseket, amelyekben még október 13. előtt próbálnak döntést hozni. Ilyen kiírás történt a Szent István tér kivitelezése kapcsán is, miközben a terveket sem a szakma, sem a miskolciak nem látták még.

Dr. Barna Péter ügyvéd, az Avalon Business Center megépítését ellenzők vezetője és Grand András építész arra hívta fel portálunk figyelmét, nagy a valószínűsége, hogy a főtér és az irodaház tervei összefüggnek.

“Döbbenten tapasztaltuk 2018-ban, az Avalon épülettel kapcsolatos közmeghallgatáson, hogy a tervező olyan látványterveket mutatott be, amely szoros egységben kezeli a plázát és a főteret. És Rostás László volt főépítész, mielőtt még lemondott volna, kijelentette, szerves egységben kell kezelni az irodaházat a térrel. De míg az Avalon-os terveket láttuk, addig a főtéré nem ismertek” – mondta dr. Barna Péter.

Egy város szabályozási tervének készítése közérdek, ezt törvény írja elő. Éppen ezért minden szakirányú szervezetet, szakembereket, társadalmi szervezeteket, és minden elérhető polgárát a városnak be kell vonni a véleményalkotásba. Ezt már Grand András mondta, hangsúlyozva, kiemelt városi érdek Miskolc örökségének védelme, ezen belül is a Szent István tér környeztének megóvása.

“Régi szívfájdalmam, tragédiának tartom, hogy Miskolcon lefedték a Szinvát. Hiszem, ez most az utolsó pillanat, hogy újragondoljuk, mi legyen a patak sorsa. Mivel kiírták a főtérre a közbeszerzést, biztos, készült szabályozási terv, elképzelhető, egy hónap múlva már bontják is, miközben semmit nem tudunk arról, mit szeretne a város létrehozni a területen. Számomra nyilvánvaló, a nyilvánosság előtt ismeretlen főtértervek az irodaház befektetőinek érdekeit szolgálják, és nem tartalmazzák a Szinva patak visszabontását. Ami az építész stúdió munkáin látszik, csupán egy kacsaúsztatóra emlékeztető medence, szökőkút…” – fogalmazta meg Grand András.

Dr. Barna Péter is szorgalmazná a Szinva kinyitását: “Vissza kellene adni Miskolcnak a patakot, ha nem teszik, az óriási felelőtlenség. Ezen felül, ha Miskolc történelmi belvárosába “beleengednek” egy plázát, megfullasztják a városunkat, tönkreteszik lakókörnyezetünket. Döbbenet, hogy egy beruházó el tudta érni, hogy a mindenkori politikai elit behódoljon neki.”

– Miskolc belvárosának nincs pihenőparkja, a Népkert távol van a belvárostól – folytatta Barna Péter. – Itt lenne a történelmi pillanat, hogy épüljön egy a belvárosban. Úgy vélem, a városnak vissza kellene vásárolnia a területet a HELL-cégcsoporttól, és kinyitni a Szinvát. A 24-ik órában vagyunk, ha nem tesszük, eltékozoljuk azt a kincset,, amit a Szinva jelent a városnak, amivel más városok, például Gyula tudtak élni. Ha megépül az irodaház, már késő lesz, azt már nem lehet arrébb húzni.
Az ügyvéd szerint az Avalon épülete a város bármelyik más pontján megállná a helyét. “El tudnám képzelni például a József Attila telepen, egy új városnegyedet, irodaparkot lehetne kialakítani körülötte, és sokkal jobb helyen lenne, hiszen onnan az autópálya csatlakozás alig egy kilométer” – magyarázta. 

Mindketten úgy vélik, a tér kapcsán felvetett problémák nem maradhatnak ennyiben, mindenképpen a törvényeknek megfelelő és közmegelégedést eredményező megoldások kellenek, amiért mindent meg kell tenni ,a  legszélesebb körű közvélemény bevonásával.

Grand András pedig úgy újabb idézetet osztott meg Finta Józseftől, az Avalon irodaépület terveit készítő építésziroda vezetőjétől. Ez is 1979 november 16.-17. napján a Magyar Építőművészek Szövetsége által Miskolcon megtartott kibővített elnökségi ülés vitaanyagából való: “Csodálatos a természet, és az építészet nagyon régóta mindent megtett, hogy tönkre tegye. Nem biztos, hogy egy teret okvetlenül épületekkel kell lezárni,- az a hegy is megteszi a magáét,- nem árt ezen a téren némi alázat.”

Az ügyvéd emlékeztetett arra is, hogy 2010-ben dr. Kriza Ákos polgármester közös főtértervezésre hívta a miskolciakat is, ezen a szakma, civilek, városlakók egyaránt részt vettek, és igényes tervek születtek. Hogy ezeknek mi lett a sorsa, az rejtély.