Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint több könyvelőirodába is betört Miskolcon.

Csaknem egy évvel ezelőtt, 2018. október végén a gyanúsított a bejárati ajtót felfeszítve jutott be egy miskolci könyvelőirodába, ahonnan laptopot, mobiltelefont, bankkártyát, készpénzt és egy hordozható széfet vitt el, a lopással mintegy 400 ezer forint kárt okozva. A mobiltelefont később használni kezdték, így a hatóságok az előfizető alapján akadtak a lehetséges elkövető nyomára. A lopás miatt indult nyomozás során gyanú merült fel arra nézve is, hogy a férfi másik két miskolci könyvelőirodába is betört.

A gyanúsított külföldön él, Magyarországon bejelentett lakcímmel nem rendelkezik, így megalapozottan feltehető, hogy jelenléte az eljárási cselekményeken csak letartóztatással biztosítható. Esetében az sem zárható ki, hogy a még elő nem került bizonyítási eszközök megsemmisítésével megnehezítené az eljárás lefolytatását. Mindezen körülmények alapján a járásbíróság november 10-ig letartóztatása elrendelését látta indokolnak