A család feljelentést tett

az ügyben gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt ismeretlen tettes ellen. Köntös Larina szerint a nyomozás eljutott addig, hogy egy 13 kérdésből álló kérdéssort küldjenek a Korona Takarékszövetkezetnek, de a nyomozást másfél héttel utána, még a válaszok megérkezése előtt lezárták. Nem sokkal később jelentették be, hogy a Fidesz Alakszainé fiát indítja Miskolcon polgármesterjelöltnek.

A nyomozók szerint más volt a hibás

Köntösék fellebbeztek a döntés ellen, de az ügyészség ezt elutasította, mert szerintük nem a tulajdonos magatartása, hanem a kivitelezési hiányosságok miatt állt elő a penészedés, az viszont már elévült.

Pedig a Köntöséknek készített szakértői vélemény egyértelműen fogalmaz: a spórák koncentrációja olyan magas a levegőben, hogy a berendezések közül is csak azt vihetik magukkal, amit alaposan kifertőtlenítenek. Ha tudják. A holmik közül még a gyermek játékai is penészedésnek indultak a magas spórakoncentráció miatt, de a gomba a családi albumon is megtelepedett.

Nemcsak a szakvéleményeket és az emaileket, hanem a takaréknak küldött levelek másolatát is eltették

A család azt mondta, hogy ha nem állapítanak meg a bűncselekményt, akkor polgári peres eljárásban próbálják elérni, hogy a Korona Takarékszövetkezet fizesse ki az őket ért kárt.

Szerettük volna az ügyről kérdezni a Korona Takarékszövetkezet vezetőjét;

Alakszainé Oláh Annamária titkárságán keresztül három alkalommal is visszahívást ígért, de ez nem történt meg. https://alfahir.hu/2019/10/11/kazincbarcika_kontos_csalad_korona_takarekszovetkezet_alakszaine_olah_annamaria