Érdemes még

visszatekinteni arra is, hogy a jelenlegi városvezetés mit adott még nekünk Alakszain kívül. A városi közlekedéssel a Fidesz is elégedetlen volt az elmúlt két ciklusban, ezért időről időre kirúgta a saját maga által választott – mind a hat(!) – igazgatót. A társaságnál 2016-tól egy biztos pont maradt, Alakszai Zoltán, akit minden tapasztalat nélkül ültettek a felügyelőbizottságba (is), és a mai napig ott van. A cégnek közben 9 milliárd forint adóssága keletkezett, az irányítást végző Miskolc Holding felügyelőbizottsági elnöke pedig nem más, mint Alakszainé dr. Oláh Annamária, Alakszai édesanyja.