A  miskolci román csapat.  Miből épített többszázmilliós szállodát Szélyes?

Időben kiszagolta

, a miskolctapolcai strandfürdő második üteme olyan fejlesztés, amely a szemközti, környékbeli telkek árát megnöveli. Éppen ezért azonnal építtetett is oda egy négycsillagos szállodát. Na nem a városnak, saját magának.

S mivel a városi ingatlangazdálkodási cég vezetője érintett – konkrétan tulajdonos – a szállodaprojektben, ezért a hotel megnyitását nem verték nagydobra. Ami azért is furcsa, mert a városvezetés a legkisebb járdaszakaszt is nagy ünnepség keretében adja át kampányidőszakban.

Miskolctapolca legújabb, négycsillagos szálláshelye a foglalási árait tekintve az egyik legdrágább a városrészben. Érdemes a földhivatali adatokat átnézni: az elhagyatott Juno melletti ingatlant 2015-ben megvásárolta a Bonus Invest Ingatlanforgalmazó Kft., amelynek jegyzett tőkéje a cégbíróság nyilvános adatai alapján 3 millió forint. Árbevétele a vásárlást követően 2016-ban 6, 853 millió forint, 2017-ben 6,256 millió, majd 2018-ban már nulla forint volt. És ez is bizonyítja, hogy mennyire jó gazdaságfejlesztővel állunk szemben, hiszen ebből a „jelentős” árbevételből 2018 végére 262,883 millió forint értékű tárgyi eszközt (magyaru félkész szállodát) sikerült megvalósítania. A mára felépült szálloda legalább 500 millió forintot ér. A társaság nyilvánosan megismerhető tulajdonosai: Szélyes Domokos és Szélyes Réka. Szélyes Domokos – mint írtuk – a Miskolc Holding gazdaságfejlesztési, ingatlangazdálkodási, beruházási és műszaki vezérigazgatója, Gazdaságfejlesztésért és Ingatlangazdálkodásért Felelős Polgármesteri Biztos, felesége Szélyes Réka korábban szintén a város munkavállalója volt.

Szélyes bizalmi ember a városházán, családja Krizáékkal együtt települt Miskolcra. Ez az ismerettség arra is elég volt, hogy Szélyes anyósát 2012-ben – a szülők és a tantestület tiltakozása ellenére – az Avasi Gimnázium igazgatójává nevezte ki a város közgyűlése.

Szélyes 2016-ban is szerzett magának és családjának hírnevet, amikor kiderült, hogy a Viola utcai lakók hozzájárulása nélkül, a lépcső elbontásával építettek utat a család tulajdonában lévő villáig.