A  Fekete Sándor politológus

, a Miskolci Egyetem tanára szerint az ellenzék pártjainak a vártnál sokkal erősebb szereplése elsősorban az összefogásuk sikere.

„Az értékelést persze eléggé megnehezíti a kampányhajrát teljesen eluraló Borkai-ügy: nem lehet ugyanis pontosan megbecsülni, hogy az ellenzék előretörésében mekkora része volt a győri polgármester szexbotrányának és az ismét reflektorfénybe kerülő korrupciós üzelmeknek. Az biztos, hogy az ügy hullámai Győrtől messze is éreztették hatásukat. A választás eredménye azt is megmutatta, hogy a Fidesz mögül milyen mértékben hátrált ki a konzervatív (polgári) értelmiség, a keresztény középosztály. A kormánypártra mindinkább a kistelepülések vagy az ott élőkhöz hasonló életmódú városi peremvidékek lakói szavaznak. A kistelepüléseken élők zöme a Fideszre szavazott, amit jól mutat, hogy mind a 19 megyei közgyűlés narancssárga maradt”.

Az ellenzéki hívekben ugyanakkor erősödött a remény, hogy nem örök időkre determinált a magyar pártpolitika, van lehetőség változásra, ahogyan a helyi hatalom mellett az anyagi források oldaláról is megerősödhet az alternatív politikai világ a következő országgyűlési választásokig.

„Az országos politika szempontjából egészen más helyzet, ha a helyi politika is a kormánypárt kezében van, vagy az, ha lokálisan lehetnek emberek, akik egzisztenciálisan az ellenzék sikerében érdekeltek, illetve a helyi média már nem feltétlenül lesz a kormánypárti propaganda része” – értékelt Fekete Sándor politológus.

boon.hu