Nem hitt a fülének
és a szemének a több mint 50 éve működő Borsodi Víz tulajdonosa, amikor a hatóság szakemberei közölték vele: azonnal be kell zárniuk üzemüket, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik, rákkeltő anyaggal szennyezett. A vegyület, amely még 260 méter mélyen is kimutatható, a PVC gyártásához is használt vinil-klorid.
A vegyület a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag. A Magyarországon egyedülálló összetételű gyógyvizet előállító cég ajtajára lakat került.
– A bezárás előtt kezdett működni a több tízmillió forintért vett új gyártósor, amivel megsokszorozhattuk volna a termelést és költséghatékonnyá vált volna az ásványvíz előállítása – kezdte lapunknak Szalay László, a Borsodi Víz tulajdonosa. – Így még inkább ökölcsapásként ért minket a hír. A korábbi visszajelzések azt mutatták, nyugodtan ölhetek pénzt a vállalkozásba, hiszen az ország minden területéről érdeklődtek a termék iránt. Borsodban legendás híre volt a Borsodi Víz jótékony hatásának, keresték az emberek, és sikerült a legnagyobb élelmiszerláncok polcaira is eljuttatni a palackjainkat. A munkások többségét el kellett bocsátanom, de a fejlesztési kölcsönt ugyanúgy fizetnem kell, mintha folyna a termelés. Azt pontosan tudtam: mi minden előírást betartottunk, így biztos voltam benne, hogy nem az én vagy a cégnél dolgozók hibájából történt a súlyos mérgezés, ezért felkértem egy igazságügyi szakértőt, derítse ki az igazságot – elevenítette fel az idén tavasszal történteket a cégvezető.
Németh Csaba igazságügyi szakértő, hidro- és mérnökgeológus több mint 30 éve vizsgálja azt a területet, ahol a cég kútja is található. Az ő álláspontja szerint kirívó környezetszennyezés történhetett még évtizedekkel ezelőtt a közeli BorsodChemnél.
– Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegeibe, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték – állítja Németh Csaba, aki szerint a PVC-gyártáshoz kapcsolódó technológiai szennyvizek nem megfelelő tárolása miatt kerülhetett annak idején a méreg a talajba. – Mivel itt régen bányák voltak, más a talaj alatti rétegek szerkezete, mint máshol. Ez pedig – sajnos – kedvezett a vinil-klorid terjedésének. https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/rakkelto-anyag-miatt-vontak-vissza-a-magyar-asvanyvizet/d4tjtlz?fbclid=IwAR2T1hzTLwUox-tTgiTXGjJtmpnBCAkjpj-rj9qNQjDoeHMk65dag9-tCPw