Nem kell feltétlenül
külföldre költözni a magasabb fizetésért, országon belül is óriásiak a kereseti különbségek. Budapesten például csaknem kétszer több a nettó átlagfizetés, mint a fizetési listán sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Rosszul fizetnek a délnyugati megyék is, Budapesten kívül jórészt csak a Dunántúlon, azon belül északon lehet viszonylag jobban keresni az átlagnál, derül ki a KSH adataiból, amiket a portfolio.hu hasonlított össze.
Tripla fizetésért cuccoltak el
Az erős különbségeket nemcsak a statisztikusok látják, hanem az átlagemberek is érzik a bőrükön, köztük Árnyas Lóránt és családja.
Lóránt és Brigitta nagy levegőt vett, és elhagyták Miskolcot, azóta nincsenek anyagi gondjaik
– Három hónapig őrlődtünk, mielőtt eldöntöttük, hogy elköltözünk, hogy mindenre jusson pénz. Először csak én jöttem ide, később érkezett a családom is. Honvágyam még most is van, időről időre hazajárunk a régi házba, hiába érezzük itt jól magunkat. De nem tudunk visszamenni véglegesen. Csak azért nem adjuk el a miskolci házat, mert alig kapnánk érte valamit, abból itt nem tudnánk lakást venni – avatta be a Vasárnapi Blikket a szokatlan élethelyzetbe a családfő. Spórolni mindenesetre tudnak, munkahelyük, az egyik biatorbágyi pékség nemcsak jól fizet, de lakhatást is biztosít nekik. Lóránt élt Németországban is fél évet, úgy látja, ott sem jönnének ki jobban, nincs értelme még messzebbre költözniük. blikk.hu