Igazi vastaps Veres Palinak, a színházban
Ünnepi műsort tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére október 23-án a Miskolci Nemzeti Színházban. Veres Pál polgármester beszédében kiemelte: az örökséget meg kell őrizni és tovább kell tudni adni.
1956-os megemlékezés a Miskolci Nemzeti Színházban

„A történelem (…) a magyart szabadságra ítélte” – Illyés Gyula gondolataival kezdte ünnepi beszédét Miskolc polgármestere, hozzátéve: a történelem természetéhez az is hozzátartozik, hogy örökséget és nagy felelősséget hagy a következő nemzedékek számára. Veres Pál szerint azonban „olyan ritka korban élhetünk, köszönhetően 1956 szellemiségének, hogy most okulhatunk a leckéből”.

placeholder.png

Polgármesteri gondolkodásmódjáról néhány szót szólva Veres Pál kifejtette: „a béke útján nyugodtan és egyszerűen haladhatunk” (idézte Gerald G. Jampolsky amerikai orvost és ezoterikus írót – a szerk.). – Jusson eszünkbe minden nap, minden percben, minden másodpercben, és kiváltképp jusson eszünkbe minden reggel, amikor felkelünk, hogy ha önmagunk számára elfogadjuk a békét, akkor a világon minden eleven lélek egy kis békéhez jut. Így alakul át a világ, nem pedig úgy, ha megtámadjuk azokat, akik a támadás pártján állnak – hangoztatta, hozzátéve: amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ akkor fogja megismerni a békét.

placeholder.png

– Tudnunk kell tehát, hogy nincs két Miskolc. Csak egy Miskolc van és az mindannyiunké. Munkásoké és diákoké, tanároké és orvosoké, időseké és fiataloké, választóké és választottaké, jobboldaliaké, baloldaliaké, zöldeké, civileké, kormánypártiaké, ellenzékieké és pártpolitikán kívül állóké. Mert ezek vagyunk mi. Ez Miskolc, a város szeretete köt össze minket – emelte ki Veres Pál.

placeholder.png

– A közösséghez tartozás érzése, a közös érdekek és értékek érvényesülése, a megbékélés vágya, a szabad gondolat alkotó ereje, az emberi jóságba és a boldogabb jövőbe vetett hit számomra 1956 igazi öröksége. Erre kell építenünk – ismételte meg a Petőfi-téren elmondott zárszavakat Miskolc polgármestere.

minap.hu