Ma harminc éve,
1989 október 25-én történt, hogy egy férfi hang felhívta az egykori miskolci városközpont ügyeletét. A telefonon a Pokol csárda felrobbantásával fenyegetőzött, ahol éppen az egykori kommunista miniszterelnök és MSZMP főtitkár, Grósz Károly tartózkodott.
A feljegyzések szerint így hangzott:
„A Pokol csárda rövid idő múlva fel fog robbanni, mivel ott van Grósz Karcsi”
A rendőrség megállapította, hogy a Búza téri aluljáróban lévő telefonfülkéből történt a hívás, ráadásul nem is akárhogy, előre rögzítette azt magnószalagon. A jelzett időpontban Grósz Károly valóban a Pokol csárdában ült reggel 8 óra 20 perctől, éppen reggelizett.
Grósz Károly aznap érkezett Borsod megyébe, állítólag magáncélú látogatásra. A riasztást követően a fenyegetett éttermet azonnal elhagyta fél tíz körül. A robbanás nem következett be, a megtartott helyiség átvizsgálása során robbanószerkezetet sem találtak.
A tettes kilétére a mai napig nem derült fény.