Veres Pál, Miskolc
új polgármestere 1997-től a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Egyelőre még mindig az, mivel polgármesteri kinevezésétől számítva 30 napja van arra, hogy megszüntesse a két tisztség okozta összeférhetetlenséget.
Dr. László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója lapunknak elmondta: Veres Pálnak erről írásban kell nyilatkoznia.
Jövő év elején
– Egyeztettem már vele erről, úgy gondolom, hogy a nyilatkozatát ezen a héten benyújtja. A jegyzőtől kap majd hivatalos felszólítást, hogy szüntesse meg az összeférhetetlenséget. boon.hu