Elfogadta a kormány a kötelező középfokú nyelvvizsga eltörléséről szóló javaslatot – írja a hvg.hu-ra hivatkozva az Eduline.
Eláll a kormány a felsőfokú felvételihez kötelező középfokú nyelvvizsgától, jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez korábban szakmai konszenzussal született döntés volt, de most mindenki ágál ellene, így visszavonja ezt a kormány – írja a hvg.hu.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolta a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtotta be a kormánynak – jelentette be Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.
Ha nem változtattak volna a kötelező nyelvvizsga követelményén, 2020-ban jóval kevesebben kerültek volna be egyetemre, főiskolára – a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium is látta a problémát. A HÖOK többek között azt is javasolja, hogy a felsőoktatási tanulmányok első évének végéig kapjanak haladékot a diákok.