Egyik víziója , hogy Miskolc nagy és zöld város legyen. Ezt hogyan képzeli?
Amit ma Miskolcnak nevezünk, az történelmileg hat-hét településből tevődik össze, Diósgyőrtől kezdve a Lyukó-völgyön át egészen Bükkszentlászlóig. Ezek mind önálló földrajzi adottságokkal és hagyományokkal rendelkeznek, nem lehet egy homogén masszát gyúrni belőlük. Nem is ez a cél, hanem az, hogy legyenek ott is önálló városközpontok, és ha valaki mondjuk Diósgyőrben él, ne kelljen 12 kilométert utaznia, át a városon egy bevásárlásért vagy egy kulturális programért. Ez a levegő tisztaságával is összefügg, ami így már a zöld-város elképzelést is támogatja. Azért az nonszensz, hogy Miskolcról nem lehet felbiciklizni Lillafüredig, vagy legurulni a Nyéki-tavakig, mert nincs elég kerékpárút. Ebben támaszkodnánk a Révész Máriusz kormánybiztos nevéhez kötődő, s az aktív kikapcsolódást segítő elképzelésekhez, mint ahogyan például a Miskolcot Egerrel összekötő bükki bicikliútvonal kiépítése már ennek része. A „nagyság” pedig nem földrajzi, hanem szellemi értelemben fontos: Miskolc ugyan ma is egyfajta régióközpont, de annak nem elég erős. Ahhoz, hogy újra az legyen, nem lehetünk egyedül, a szomszédos városokkal és településekkel is össze kell fognunk és közösen kitalálni olyan fejlesztéseket, amik az egész régiót erősítik.

Lyukó-völgy, Számozott utcák – Miskolc szociális sebhelyei, leszakadó családokkal, mélyszegénységgel.
Nekem ez szívügyem, hisz ebben a városban együtt kell élnünk, közösen. Huszonöt, harminc év alatt alakultak ki ezek a telepek, elsősorban az ipar leépülése miatt munkájukat elvesztett, alacsony iskolázottságú emberek menedékeként. Nagyjából ennyi idő kellene a pozitív változáshoz, mert a szociális lépcsőfokokat nem lehet hármasával négyesével átugrani, mindig csak egy-egy szintet tudunk emelni, s ehhez is hosszú évek kellenek. De ahogy most van, úgy semmiképp nem maradhat a Lyukó-völgy. Nincs ott víz és villany, sőt, még szemétgyűjtők sem, és az sem elfogadható, hogy a gyerekek télvíz idején kilométereket gyalogolnak a legközelebbi iskoláig, mert a közmunkás bérből nem tudnak a szülők bérletet venni.

A legendás Földes Ferenc Gimnáziumban kezdett matematika tanárként, s vezette később az intézményt huszonkét éven át. Most fizetés nélküli szabadságra megy…
Úgy döntöttem, hogy megtartom a közalkalmazotti státuszomat, hisz bármi lehet itt, s a világ bárhova fordulhat. Ámbár az én tanári szakommal – matematika-fizika-informatika – nemigen lennének elhelyezkedési gondjaim. Nem vagyok szakbarbár, az irodalom, a történelem ugyanúgy foglalkoztat, a könyv, a zene, a színház ma is az életem része, mint ahogyan megmarad a sport is, csak ma már nem atletizálok és kosarazok, inkább nagyokat túrázok és biciklizek. Van színházi és DVTK-bérletem is, természetesen utóbbi nem a VIP-páholyba szól. Mindenben értékelem a jót. Hideg fejű matematikus vagyok, racionális gondolkodással, de közben mégis egyfajta művészlélek, aki Miles Davist és Jan Garbareket hallgat, otthon van a gasztronómiában, ha úgy tetszik, gourmand, tiszteli a hungarikumokat, és akkor sem esik kétségbe, ha pálinkaversenyre hívják bírálni. Összetartó, vallásos családban nőttem fel, ózdi nagyapámnak a XVII. századból származó nemesi kutyabőre volt, ám ezzel otthon senki nem kérkedett, sőt, gyerekkorunkban még azt is megengedték, hogy játsszunk vele. Nehéz beskatulyázni, de ha mégis be kellene, akkor egyfajta szabadelvű-konzervatív embernek vallanám magamat.https://nepszava.hu/3054912_acelvaros-helyett-polgarvaros-interju-veres-pallal